Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Phoenix Scandinavian Tour V.

2011.07.23

Augusztus 3. szerda, az út 87. napja
A mai nap gyakorlatilag két dologgal telt, várost néztem és szereltem. Este, ahogy ment le a nap, a strand egy pillanat alatt elnéptelenedett. Egy csöndes zugba húzódtam be, mert nem akartam a mindenütt heverésző, napozó emberek közé sátrat verni, és este már teljesen egye-dül voltam a nagy parton. Nagy csönd volt, tényleg jót aludtam!
Fél 8-kor kezdtem el a reggeli teendőket, 9-re össze voltam pakolva. Kicsit felhős volt, de jó idő ígérkezett, nyárra öltöztem. Jó nagy kapaszkodókkal indult a nap, egyre feljebb jutottam. Az első ereszkedőn furcsa kattogásra figyeltem fel, a hátsó gumiabroncs belevert a vázba. Egy buszmegállóban megálltam, és csak úgy keréken, az utánfutó terhe alatt állítottam egy kicsit a hátsó tengelyen. A jobb oldali anya gyanúsan könnyen ment fel a tengely menetére!
Tovább mentem, a zaj megszűnt. Gyorsan beértem Mosjoenbe, az addigi magasságomat is hamar elvesztettem, az városba „bezuhant” az E6-os, pillanatok alatt a tenger szintjére jutot-tam vissza. Rögtön a bejáratnál volt az üzletközpont, mindhárom lánc nagy hipermarkettel, elintéztem a bevásárlást pár napra. Vizet is vettem a benzinkútnál, mehettem tovább a köz-pontba.
Az 1600-as években alapult, ma mintegy 12 ezer lakost számláló város a Vefsnfjord fejénél, a Vefsna folyó beömlésénél fekszik. A fjord másik oldalán, mintegy 4-500 méterre a főtértől, a hirtelen égbeszökő Oyfjellet hegy tornyosul a város fölé. A főtér 50 méteres körzetében van egy-két modernebb, kőből-üvegből épült új üzlet, amúgy az egész belvárosban meghagyták a régi, hagyományos földszintes faházakat. Ezekben éttermek, kávézók, galériák, kézműves-műhelyek keresik a nagyszámú turista kedvét, és természetesen pénzét.
A lakóházak a környező dombok oldalában épültek, a belváros előtt és után a vizek partján ipartelepek, és kikötő fekszik. Közlekedési csomópont is Mosjoen, itt megy keresztül az E6-os út mellett a Bodö-Trondheim vasútvonal is, ezenkívül a város repülőtérrel is rendelkezik. Le-parkoltam a szerelvényt, nézelődtem, fényképezgettem. A főtéren megpróbálkoztam a nettel, fogtam is egy ígéreteset, a közeli kávézóét, természetesen jelszóval védetten. Bementem, hátha elárulják a jelszavukat, szó nélkül leírták. Rá is tudtam kapcsolódni a wifijükre, de az inter-netre nem, a jel mögött nem volt netkapcsolat. Összepakoltam, elindultam kifelé, és nem sok-kal odébb egy nagy irodaépületnél hirtelen ötlettel újra próbálkoztam, sikerrel. Fogtam egy lassú, de védetlen jelet. Gyorsan felraktam a képeket, naplót, megnéztem az e-mail-eket, meg a legszükségesebbeket, de így is elszaladt az idő, már 3 óra volt. Még a főtéren ülve megebé-deltem, azzal már nem volt gond.
A kifelé vezető út megint „tolós” volt, megint vissza kellett kapaszkodni a hegyekbe. Mikor sikerült tekernem is egy keveset, a délelőtti probléma még komolyabban visszatért. Azonnal meg kellett állni, szerelni. Ekkor már látszott, hogy a tengelycsavar „örökhajtós” lett, magya-rul elkopott róla a menet. Új csavar kellene, de honnan? A városba nem sok kedvem volt visz-szagyalogolni, különben sem láttam bicikli-boltot. Hirtelen jött ötlet, levettem az utánfutó egyik oldali tengelycsavarját, és azt raktam fel a biciklire. Az utánfutó vázkiképzése olyan, hogy a féloldali csavarhiány nem életveszélyes.
Jöttem tovább, (egész úton tartom magam ahhoz, hogy vissza egy métert sem) de tudtam, hogy az első parkolóban komolyabb szerelés következik. Ez egy olyan 10 km után el is jött, beáll-tam, és sátrat vertem. Kipakoltam az utánfutót, leakasztottam, fejre állítottam a biciklit, és úgy próbáltam eltalálni a helyes láncfeszességet, és a kerék síkban futását. Ez gyakorlatilag sikerült is, de közben egy nagyon aggasztó dolgot fedeztem fel.
Régebben már írtam, hogy egy küllő kitört, egy pedig csavarostól kiszakadt a felniből. Ezzel ugye sok mindent nem lehet csinálni, így hagytam, majd lesz valami vele. Az az igazság, hogy mióta elindultam, nem szedtem le a bicikligumikat, csak 2-3-szor utána fújtam. Kabalából nem szeretném megbontani, tartok tőle hogy utána folyton azt szerelem. Hát most, jobban átnézve vettem észre, hogy még 4(!!) küllő fejénél van a felni megrepedve, úgy, hogy nem is értem, még hogy nem szakadtak ki azok is. Az utánfutó nagy súlya úgy tűnik csak meg kínozza a hátsó kereket. Na meg a 4500 km. Sokat nem tudok vele csinálni. Abban teljesen biztos va-gyok, hogy hazáig nem bírja ki, az már csoda lenne, azok pedig nincsenek, így csak azt tudom tenni, hogy megyek vele, amíg lehet. Hogy mi lesz, ha kiszakadnak, arra inkább nem is gondo-lok, majd akkor. Az biztos, hogy felni csere kell, újrafűzni a küllőket, amit még soha nem csi-náltam, és kulcsom sincs hozzá, á bele sem gondolok!
Egy teljes, kompatibilis hátsó kerék csere meg szerintem egy vagyon. És hol? A legközelebbi nagyváros Trondheim, 360 km. Úgyhogy azt hiszem, új programpont kerül az esti teendőim közé. Még szerencse hogy nagymamám gyermekkoromba megtanított imádkozni.
A pihenő amúgy szép, és csendes. (volt eddig, most épp négy kutyát levegőztetnek, akik utálják egymást.) Közvetlen itt folyik el egy kis patak nagyon tiszta vízzel. Így, ezt kihasználva, hirte-len ötlettel kimostam a patakban a biciklis pólóimból kettőt, meg a láthatósági mellényemet. Mindhárom műszálas, könnyen mosható, és hamar szárad. Ahogy a sziklán csutakoltam őket, a János vitéz dallamát dúdolgattam, és határozott Iluska-feelingem volt.
Körben hegyek emelkednek, az út egy folyóvölgyben kanyarog együtt a vízzel. Már tegnap is, de ma is folyamatos hiányérzetem volt a tájat nézve, ma rájöttem, hogy egy lila tehenet kere-sek. Tiszta alpesi hangulatú a vidék, az égbeszökő hegyeket hatalmas fenyőerdők borítják, a tágas völgyekben kis patakok, folyók szaladnak sebesen a sziklák között, a lankákon harsogó-an zöld, dús legelők. Még tegnap láttam egy ilyenen legelni egy csordányi, na nem lila, de ez is elég furcsa volt, folt nélküli tiszta fehér tehenet. Most vagy albínók voltak, (nem tudom te-hénben van-e, főleg ennyi egyszerre) vagy ami még elképzelhető, hogy ilyen fajták!
A másik hiányérzetem, amit igazán hasznos lett volna hozni, gomba-ismereti könyvet. Hihetet-len sok gomba van! Pár otthon előforduló fajtát ismerek, régebben szedtem is, ettem is sokat. Itt is láttam őzlábgombához hasonlót, de a nagysága gyanús, és még rengeteg ismeretlen faj-tát. Ahogy meglátok egy-egy nagyobb telepet, rögtön a szalonnás-hagymás-gombás rántotta ízét érzem a számban, de itt azért nem merem megkockáztatni. Dunsztom nincs, hogy mondják norvégul, (még angolul sem) hogy egy gyomormosás rendel!
Hát így zajlik az én életem, hol csodákkal, hol gondokkal zsúfoltan, de mindenképp izgalma-san. 10 óra, a kutyák elmentek, szerencsére vitték magukkal a gazdáikat is, úgyhogy megint csend van. Még egy film, és reggel folytatódik a kaland.
87. éjszaka, a hegyek közt, egy pihenőben. 65°44'36.39" 13°16'27.82"

Augusztus 4. csütörtök, 88 napja vagyok úton
Reggel indulás után az jutott eszembe, hogy csak van valami szimpátia irányomba „Odafent”. Úgy indult az út, mintha meghallgattattam volna. Kímélve a biciklit, az első 15 km tükör sima, könnyen tekerhető volt, legtöbb, ami ebből a domborzatból kihozható. Aztán helyreállt az egyensúly, volt ilyen is, olyan is.
Általában ezekben az út melletti pihenőkben ki van írva három nyelven, hogy a létesítmény a hosszú vezetés monotóniájának a megtörésére, egy-két órás pihenésre, felfrissülésre készült. Olyan szépen fogalmaznak: „ez idő után elköszönünk, és további jó utat kívánunk”. Magya-rul, „no camping”, nem alvóhely. Na, most a fegyelmezett, és csendes norvégok ezt kb. annyi-ra veszik komolyan, és tartják be, mint én, a zabolátlan magyar. (mondjuk én a kis sátrammal, kerékpáros turistaként előjogokat élvezek) Mivel rengeteg lakókocsi, lakóautó (nagyon tetszett a norvég elnevezésük: bobil) van úton, este már megkezdődik a vadászat a helyekért, és éjsza-kára azért általában teltházasak ezek a pihenők. Most is négy-öt úton levő pihente itt ki ma-gát.
Példaként szolgálhat viszont a rendezettségük, a felszereltségük, és a tisztaságuk. A pázsitot hetente nyírják, a szemetes mindig ürítve van, soha nem láttam, hogy nem fért volna bele több, vagy mellé lett volna pakolva, a WC-ben, ami patyolat tiszta, mindig van papír, esetenként forró vizes mosdó, folyékony szappannal, kéztörlővel vagy szárítóval. Igaz, ezeket nem viszik el, nem rongálják meg, nem graffitizik össze, egyszóval vigyáznak rá. Lehet tanulni!
Azt viszont megfigyeltem, hogy mindig én vagyok a legkorábban ébredő. Ma is fél nyolckor keltem, és mikor a reggeli ceremónia után, negyed tízkor elindultam, még mindenki csendben volt, elfüggönyözve. A folyó, mint kísérő megmaradt, a vasút is ezt a sokmillió év alatt kitapo-sott ösvényt választotta.
Elmaradt mögöttem a Nordland, az Északi-föld, most már stílszerűen Közép-földén, vagyis az ország középső részén karikáztam. Itt valami okból nagyon kevés komolyabb település van, inkább szétszórva tanyák, öt-hat házas pici, bár névvel rendelkező falucskák vannak. Így inf-rastruktúra is alig. Ezért kell nagyon észnél lenni az én sebességemmel az ennivaló és vízkész-letre. Most néztem a térképet, az útba eső első nagyobb település ahol talán bolt is van, Steinkiel 202 km. Az én dimenziómban ez 4-5 nap. Mert úgy tekerek, a tegnap felfedezett ka-tasztrofális állapotromlás tudatában, mintha tojások lennének a talpam alatt. Muszáj vigyáz-ni!
Szerencsére Trofors-nál találtam egy útszéli fogadót, (érdekes neve volt: Trixie, és két szerin-tem arab, de mindenképp mediterrános fickó vezette), és ott feltöltöttem a vízkészletemet, ami 6 liter. De a napi fogyasztásom is, csak ivásra min. 3-4 liter. Pláne az olyan melegben, mint ami ma volt. Most negyed kilenc, de már hűl. Ja, és láthatóan haladok mind földrajzilag, mind időben, ugyanis az éjszakák kezdenek szürkülni. Sötét még nincs, de arrafelé haladunk.
Az egyik tolós kapaszkodó tetején megálltam némi oxigénért, és ahogy lenéztem az út melletti meredélyre, rengeteg vad-, vagy erdei szamócát fedeztem fel. Na ha már gombát nem is me-rek, bár ma is rengeteg incselkedett velem, ezt azért már nem hagytam ki, jól belaktam. Na-gyon szaporátlan, mert egész apró minden szem, rengeteget kell vele, a csumázásával bíbe-lődni, de az íze…! Az illata, a zamata sokkal „epresebb”, jobb, mint a boltban kapható ter-mesztett.
Aztán volt egy sokkoló élményem is. Szintén gyaloglós szakaszon történt. Épp felértem a tető-re, jobbról véget ért a kibontott függőleges sziklafal, ami az út mellett egy zöld rét lankájában folytatódott. A sziklafal után rögtön egy nagy bokorszerű fa állt az út mellett. Alig kapva leve-gőt, a fa mellett épp megálltam, mikor mögüle, két méterre tőlem egy tehén hatalmas „Múúúúú-val” lépett ki. Olyan közel volt, és olyan teli torokból üvöltötte el magát, hogy érez-tem az arcomban a bendő-szagú leheletét. Biztos megijedt a nagy csendben felbukkanó furcsa „jószágtól”, de engem is csak a hajszál választott el, hogy ne dobjam el a biciklit! Annyit tud-tam csak kinyögni válaszul, hogy: „a tiedet!” Egy darabig néztük egymást a villanypásztor két oldaláról, aztán valószínű látta, hogy veszélytelen vagyok, mert legelt tovább. Nekem meg megszűnt a remegés a lábamban, elkezdtem csorogni a lejtőn.
Egy félórás ebédszünetet tartottam a folyó fölé nyúló egyik sziklán, gyönyörködtem a látvány-ban, de amúgy folyamatosan haladtam. Jónak mondható, 53 km-es szakasz után jött az indu-lás utáni első szép pihenőhely. Tudom, hogy itt ritkábban van, és bár még csak négy óra múlt, de úgy döntöttem, hogy elég is ennyi, beálltam. Gyorsan sátrat bontottam, és elkezdtem olvas-ni. Csak fáradt lehettem, mert 5 perc után úgy elaludtam, hogy észre sem vettem. Fél hétkor arra ébredtem, hogy fázok, megvacsoráztam, a pihenő közben teltházas lett, de jó csendes helyen vagyok. Az este a szokásos, reggel meg remélem, ilyen szép napra ébredek, mint ma, és araszolhatok tovább.
88. éjszaka, egy tóparton, Norvégiában. 65°19'34.21" 13°22'38.37"

Augusztus 5. péntek, a 89. napom
Hát nem mindig jönnek be a kívánságok! „Lámpaoltás” után nem sokkal, éjfél körül már hal-lottam az ismerős kopogást a ponyván, eleredt az eső. Ez aztán egész éjjel tartott, a reggel is sötét volt, nem is erőltettem az ébredést. Fél tízig heverésztem, igazából már lemondtam a tovább indulásról, esőben nem volt kedvem sem csomagolni, sem tekerni. Folytattam a Merle könyvemet, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a kopogás megszűnt. Csúnya, borús maradt az ég, de pillanatnyilag nem esett. Késői reggeli, késői kávé, húztam az időt, aztán győzött a tevékenyebb énem, gyerünk!
Éjjel két kellemetlen élmény is ért. Az elsőhöz először egy töredelmes vallomást kell tennem. Eddig titkoltam, szégyelltem bevallani, de most essünk túl rajta! Még Narvikban, múlt hónap 13.-án bűnbe estem. Megvettem utam negyedik matracát. Az történt, hogy ugye az itthonról hozott kilyukadt. Vettem helyette egy másikat Ouluban, ami Rovaniemiben kilyukadt. Ott vet-tem egy polifoam-matracot, ami talán tovább bírja, de mindössze két cm vastag. Nem vagyok kényes a fekhelyemre különösebben, de a két cm az nem sok, meg hát a fáradt, öreg test job-ban értékeli a puha derékaljat. Narvikban az utolsó napon elvetődtem egy Coop-Mega áru-házba, ahol direkt az én froclizásomra le volt értékelve az egyszemélyes, felfújható, 22 cm-es matrac 50%-al, 79 Kr-ra. Megvettem. Nem akartam beírni a naplóba, mert már egy kicsit kabaré szaga van a matracaimnak, meg hát mi ez a puhányság. Most is csak azért vallottam be, mert már mindegy, ez is kilyukadt. Lehet, hogy a napi minél kisebbre hajtogatást nem bír-ja az anyag, de reggelre ebben sem volt levegő. A lyukat megtalálni és beragasztani lehetet-len, mert olyan kicsi, hogy talán valami nagy medencében lenne esélyem megtalálni. Úgyhogy most maradt a 2 cm polifoam.
A másik az az volt, hogy nem teljesen a földön feküdtem reggel, hanem félig vízben. Nem fi-gyeltem oda, egy pár centis mélyedésben állítottam fel a sátrat, esőre nem számítottam, és a talaj is jól záró szikla volt. Tehát az eső jött, összefolyt a mélyedésben, vagyis alattam, és mi-vel a szikla nem engedte elszivárogni, egy apró kis tóban ébredtem. Aminek én nem nagyon örültem. De hát ez is az út romantikájához tartozik….
Nos, ilyen előzmények után, érthető módon megint egy pár kiló vizet is csomagoltam a batyu-ba. Fél egy múlt mikor elindultam, de úgy voltam vele, hogy ha húsz kilométer lesz a mai adag, azzal is közelebb leszek Oslóhoz. És nem húsz lett, hanem 52!
Indulás után hirtelen két csapatban vagy harminc versenybiciklista húzott el mellettem, nagy ovációval üdvözöltek, és hívtak, hogy tartsam velük a tempót. Hmm… Nem hiszem, hogy ver-seny volt, inkább edzés, mert bár szerviz kocsi ment velük, de nem volt rajtszámuk. Amúgy pár napja észrevettem, hogy ellentétben Lofoten környékével, nincs is bringás az úton, és megint nagyon sokan üdvözölnek. Szinte minden szembejövő autóból villantanak, integetnek, moso-lyognak, sőt, még a nagyszámban úton levő, közismerten zordon, bőrszerkós német motorosok is az ő kis BMW-jeiken, és Harley-ikon duddantanak, vagy a hüvelykujjukat feltartva üdvözöl-nek. Nem, direkt figyeltem, nem a középső ujjukat mutatták! Talán tényleg elismerik a telje-sítményt.
Elég kapaszkodós volt az út első fele, közben folyamatosan szitált az eső, nem sok jót néztem ki a mai napból. A kísérő folyó zúgása mind mélyebbről hallatszott, majd elmaradt, egy jó 7-800 méteres fennsíkra értem. A szél felerősödött, és csípősen hideg lett, úgyhogy felvettem az esődzsekit, az a szelet is kivédi. Egy darabig sima úton tekertem, megint mellészegődött egy folyó, de hoppá, ez nem szembe folyt, hanem arra tartott amerre én! Ez pedig a geológiában nekem azt jelenti, hogy arra lejt a folyóvölgyben futó út is amerre én megyek. És így is van. Nagyon kellemes 25 km következett, szűk másfélóra alatt.
Közben egy diadalív szerű kapun is áthaladt az út, hivatalosan ott volt a Nordland és Trondale, vagyis Északi-föld és Közép-földe határa. Én ezt az ünnepélyes pillanatot arra használtam, hogy feltöltöttem a vízkészletemet. Most már csak egy bolt kellene a hétvégére, a biztonság kedvéért. Ahogy ezt végiggondoltam, egy pár házas település, és az út mellett lobo-gó zászlók tudatták, Coop áruházhoz érkeztem. Egy biztonsági bevásárlás, három napra megint jó vagyok kajával, sőt, a mosdóban még egy külcsínt javító borotválkozás is belefért. Hisz így kerek a világ!
Alighogy tovább indultam, (fél hét múlt) kint a tábla, pihenőhely. Tudom, hogy én mindig agyon dicsérem az éjszakázó helyeim szépségét, és tényleg nem akarom mindig használni a gyönyörű, és csodálatos jelzőket, mert hiteltelenné válnak, de most megint egy olyan helyt vertem tanyát….. hogy szép, na! Úgy hívják a folyót, hogy Namsen, a települést pedig hogy Namsskogan. A folyó partján vagyok egy kis beugróban, sziklák közt kanyarog a rohanó víz, és mindenütt apró kis fával benőtt szigetek. Bámulatos!
Főztem egy kis rizst vacsorára kínai-mártással, most írás közben aszalt szilvát majszolok, (ráizgultam, na, mikor megláttam!) egy kis varrás is belefért még, (a csomagtartó cipzárja vacakol), most 10 óra múlt, az eső szitál, úgyhogy nem kívánok semmit, inkább filmezek egyet. Jó éjt!
89. éjszaka, Namsskogan mellett, egy folyó partján. 64°55'27.92" 13° 06'10.68"

Augusztus 6. szombat, a 90. nap
Hát igen, talán éreztem! Éjfél körül megint azzal aludtam el, hogy szakad az eső. Ami még nem lett volna nagy baj, de reggel arra is ébredtem. 10-kor szántam rá magam, hogy nem erőltetem tovább az alvást, de kimozdulni sem tudtam anélkül, hogy rögtön szét ne ázzak. Be-loptam a sátorba a reggelit, megreggeliztem, és olvasni kezdtem.
Egy óra magasságában már biztos voltam benne hogy nem indulok tovább, részint már min-den tiszta víz volt, részint annyira esett, hogy a becsomagolás ideje alatt minden, ami kicsit is még száraz maradt, elázott volna. Ez egy pihenőnap.
Két óra körül csillapodott annyira, hogy kávét tudtam főzni, közben felvettem a vízálló szere-lést, besétáltam a faluba, tudtam, hogy még nyitva van a bolt. Az út és a folyó közötti fás részt egy nagyon klassz kis sétálóútnak alakította ki a helyi önkormányzat. Egy murvával felszórt gyalogút kanyarog a fák között a faluszéli vendégházig. Kétszáz méterenként gerendából ké-szült fedett esőbeállók vannak, és Norvégiában itt láttam először a svéd mintát, felhasogatott száraz tűzifa van bekészítve a tűzrakáshoz, melegedéshez, sütés-főzéshez. Nagyon praktikus!
Az út mellett a környék növény és állatvilágát bemutató fényképes, rajzos ismertetőtáblák, sajnos csak norvég nyelven. Az eső most is esett végig, hol csöndesebben, hol pedig felhősza-kadás szerűen rázendítve. A levegő is csöpögött, így nem csoda, hogy a sűrű aljnövényzetben hihetetlen mennyiségű gomba ingerkedett velem. Volt gyönyörű, hatalmas piros kalapú, és citromsárga is, na, ezekre mertem volna fogadni, hogy mérgesek.
A bolt tele volt, nagy körzetben ez az egyetlen, az úton levők is szombat lévén most töltötték fel hétvégi készleteiket. Én tésztát vettem, hozzá egyik napra édes-savanyú kínai mártást, a má-sikra (ez volt ma este) baconos sajtkrémet. Az esőben visszasétáltam, megint behúzódtam a sátorba, és filmeket néztem. Mindig lestem, hogy meddig bírja az akku, mégis csak sérült az egyik napelem, ráadásul nap szinte nincs is, de bírta, egész nap szerintem hat filmet néztem meg, képeket másoltam, és bírja.
Vacsorafőzésre megint be kellett öltöznöm, folyamatosan esik, nem tudom holnap mi lesz. Csak abban bízok, hogy nagyon hirtelen változások szoktak jönni. Eseménytelen napnak van vége, talán annyi még, látszik, hogy mind időben, mind térben haladok előre illetve dél felé, szép lassan visszatérnek a sötét éjszakák. Pláne úgy, hogy mindent vastag felhőréteg takar. Hát, reggel majd látjuk!
90. éjszaka, Namsskogan mellett, egy folyó partján. 64°55'27.92" 13° 06'10.68"

Augusztus 7. vasárnap, 91. nap
Mikor hajnalban a nap rásütött a sátor oldalára, reménykedtem. Aztán ahogy a visszaalvást erőltettem, úgy tudat alatt azon járt az eszem, hogy mi ez az erős zúgás? Először betudtam a vonatnak, az szokott ilyen zajt csapni mikor az út túloldalán elhúz, de aztán rájöttem, hogy ilyen hosszú vonat nincs. Na, csak kinéztem, hát a folyó duzzadt fel a környékben leeső sok víztől, hogy majd egy métert emelkedett este óta a szintje. Fel is gyorsult, dübörögve rohant a sziklák között, első este még a meder szikláin lépdelve majdnem a közepéig bementem száraz lábbal, hát most elvitt volna.
Igen méretes, és szép lazacokat is láttam, egyet ki is sodort a part mellé a víz, persze az már nem élt. A környékben elég sokan horgásztak, ahogy az első este elnéztem őket, hát azért a lazacfogás is egy tudomány. Részint emiatt nem is erőltettem, részint túl sok helyre volt kiírva a „fiskekort”(halkártya, az engedély) ára, érvényessége, a vásárlási helyek. Egy napos enge-dély 140 Kr volt. Valószínű ellenőrzik is.
Na, így hogy rájöttem a zaj forrására, nyugodtan visszaaludtam. Egész fél kilencig sikerült, akkor aztán kihasználva a vízmentes időt, gyorsan összeszedtem magam, reggeli, kávé, és indulás. Szinte mindent vizesen raktam el, de egyszer majd csak megszárad. (legközelebb a Szaharába megyek) Egyenes úton, jó tempóban sikerült az első húsz km, bíztam benne, hogy sikerül behozni valamit az egy nap kimaradásból.
Aztán jött, ami nélkül nem élet a norvég élet, az eső. Beöltözés, a fotós eszközök vízhatlanba burkolása, azért a szakadó esőért, ami tíz perc múlva átadta helyét a ragyogó kék égnek, a perzselő napnak. És ez rövid pár óra alatt még kétszer. Egy óra körül értem a Namsskogan Familienpark-hoz, ez egy vidámpark-állatkert keveréke, vasárnap lévén telt házzal. Ez inkább a gyermekes családoknak szólt, a ketrecbe zárt állatokra nagyon nem voltam kíváncsi, meg-spóroltam 150 Kr-t. Inkább a szemben levő benzinkúthoz mentem, és feltöltöttem a vízkészle-temet.
A folyótól és a vasúttól eltávolodva változatosabbá vált az út, többet kellett tolni, tudtam, hogy a mai nap sem lesz csúcs, de nagyon nem is erőltettem. 55 km után egy kis faluba, Harranba értem, ahol a vendéglővel szemben egy kis parkban három fedett pihenőasztal hí-vogatott. Az ebédidő már jócskán elmúlt, leültem a déli csoki krémemet betermelni, közben egy hirtelen ötlettel rápróbáltam az internetre. Hát csodák-csodája, volt, a Namsenautó nevű cég volt olyan kedves, és nem kódolta le a vételt. Ja, és itt van szemben ötven méterre, tehát a vétel is elég jó. Gyorsan felraktam, amiket kellett, levelezés ellenőrzés, egy kis Skype, és indu-lás tovább. De ahogy ránéztem az órára, és a km. órára, azt kérdeztem magamtól: miért is, hova is sietek, ennél jobb éjszakai pihenőt úgy sem találok a közelben.
Ezért aztán tábort vertem itt az asztal mellett, szemben a vendéglővel és a holnap nyitva levő Coop-al, mondhatnám úgy, hogy a falu közepén. De a kedves mosolyú köszönésen kívül senki nem szólt még hozzám. A maradék tésztát megfőztem, a kínai szósszal megbolondítva belak-tam belőle. (Kicsit levon a vacsora élvezeti értékéből, hogy azóta sikerült beszélnem Skype-n kedves barátommal, Menyhárt Lajossal, aki mesélt a tegnapi otthoni töltött káposzta főző ver-senyről. Hát, mit mondjak cseréltem volna!)
Közben megint esett az eső, de most süt a nap, szóval úgy tűnik, a norvégok most tartják az áprilist. Fél nyolc, ha bírja az akksi még egy film, egy kis olvasás, és egy csendes nap után egy csendes éjszaka reménye. (Ebben azért csak reménykedem, mert a vendéglő előtt van az úton egy méretes fekvőrendőr. Na, most kétféle autó csap hihetetlen zajt, amelyik észreveszi, és csikorgó gumikkal fékez, és amelyik nem veszi észre, és az alvázat csapja oda legalább ak-kora zajjal az aszfalthoz. Vagyis mind, aki erre jár.) Bár fáradt vagyok, szerintem nem lesz gond. Jó éjt!
91. éjszaka Harran faluban, Norvégia. 64°33'40.95" 12°29'32.18"

Augusztus 8. hétfő, a 92. nap
Kezdjük először is két jó hírrel. Az első, hogy úgy aludtam, mint a bunda. A második, és ez a fontosabb, Közép-Norvégiában megszűnt az aszály veszély. Tegnap óta egyfolytában esik. Már az esti film közben elkezdte, azóta eltelt bő 24 óra, és még nem hagyta abba egy percre sem.
Ébredés után, nyolc óra felé megint nagy volt a kísértés, de úgy voltam vele, hogy így gyakor-latilag minden második napot kihagyhatok, ha az eső miatt megállok. Fedett asztal mellett voltam, így legalább a csomagolásnál már nem ázok tovább, nekiláttam. Beöltöztem esőszere-lésbe, gumicsizmába, és jöjjön, aminek jönnie kell! Kilenckor kinyitott a bolt is, egy kis készlet kiegészítés, vízfeltöltés, na meg persze a reggeli tisztálkodás is megvolt a jó forró vízben.
Igaz, kicsit várni kellett, mert egy lakókocsival levő négytagú német család ugyanezt intézte előttem, ők még az esti vacsora edényeinek elmosogatásával megspékelve.
Indulás után az út elkezdett kapaszkodni felfelé. Tegnap is már találkoztam azzal, amit út köz-beni elmélkedéseimkor hiányoltam, vízi erőművekkel. Az országnak számtalan nagy vízhoza-mú, és nagy szintkülönbségen folyó, sebes sodrású vize van, amiben rengeteg energia tartalék rejlik. És eddig (bár biztos volt) de nem láttam egyet sem. Itt, Harran környékén hirtelen há-rom nagy duzzasztómű, három erőművel. Erre utal a mellettük levő nagy épületekből kijövő nagyfeszültségű távvezeték.
Az egyik mellett még egy nagy épületegyüttes, parkolóval, a ház fölött egy hatalmas, levegő-ben úszó lazaccal. Az volt kiírva, hogy lazacakvárium. Megálltam, közelebbről is megnéztem, a tájékoztató szerint egy kiállítás a hal biológiájáról, tenyésztéséről, előfordulásáról, halásza-táról, feldolgozásáról. Na és persze a lazaccal összefüggő emléktárgyak, lazac-étterem, és még horgászni is lehetett ebben a gyönyörű időben. Persze minden a megfelelő áron. Szere-tem a halat, a lazacot is, de azért maradtam csak külső szemlélő.
Ahogy tovább kapaszkodtam az úton, volt időm a tájban is gyönyörködni. A rengeteg eső be-indította a rejtőzködő, vagy alig csordogáló vízfolyásokat, rengeteg bővizű vízesés zuhogott a magasból. Egy csoport különösen megkapó volt, sajnos a fényképezés lehetetlen volt, óvtam a gépeket a becsomagolással, meg a szürke, ködös tájon, a szakadó esőben nem biztos, hogy az objektív látta volna azt, amit a szem még észlelt.
Egy szűk, de mindkét oldalt meredek sziklafallal szegélyezett völgyben szaladt a folyó. Az egyik oldalon kapaszkodott fel az út, a másik fenyőerdővel borított. Ebben az erdőben volt egy nagydarab, csupasz gránit, ami szinte függőlegesen szakadt alá. És ennek a tetején bukkant elő a fák lábától egymás mellett, teljesen egyforma távolságra négy egyforma vízesés. Olyan különleges látvány volt a hasonlóságuk, úgy néztek ki, mint egy kéz lefelé kinyújtott ujjai.(Na jó, fűrésztelepi munkás keze.)
Aztán a másik, amire így ráérő kapaszkodásomban felfigyeltem, hogy a lombhullató fák leve-lei kezdenek sárgulni, barnulni. Közeleg az ősz? Ilyen korán? Azt mondtam nem írok többet a gombákról, egy aranyos sztorit mégis elmesélek. Az a ritka pillanat volt, hogy egy szelídebb emelkedőn tekerni bírtam, amikor hirtelen az út mellett, kicsit lejjebb a domboldalban egy hatalmas, világbajnok méretű gomba szaladt el mellettem. Csak egy pillanatra villant be, de felismertem, az az okkersárga kalapú fajta volt, amiből már annyit láttam, de ekkorát még nem. Beletapostam a fékbe, ezt muszáj megörökíteni! Letámasztottam nagy nehezen a bringát, visszasétáltam, és elkezdtem leereszkedni a csúszós oldalban. Pár perc alatt lemásztam, és ott volt előttem, a zöld aljnövényzet tetején trónolva, egy nagy, kerek, okkersárga, elázott és ki-dobott ülőpárna! Csak kell nekem az a távolbalátó szemüveg is!
Két óra körül egy pici városkába, Grongba érkeztem. Az út elment mellette, egy hídon át kel-lett kelni, hogy a városba jussak, de bementem. Egy pár perc pihenőre fedett helyen, meg el-fogyott a csoki krémem is. Nem volt Rema, de a másik hálózat boltjában, (Rimi) szintén kap-tam, igaz más márkát és kicsit drágábban, de ebédre jó volt. Leültem a bevásárló központban egy padra, kicsit száradni, és fél üveggel be is ebédeltem. Aztán tovább.
Nem volt különösebben szörnyű az út, vegyes volt, amennyit kapaszkodtam fel, annyit gurul-tam le. De ebből sok volt. Ebben a körzetben felvették azt a hasznos szokást, hogy egy pihenő-hely mellett kiírják, hogy hány kilométerre van a következő. Én három óra körül kinéztem magamnak a 16 km-re következőt, ez volt a napi cél. A szomorú az volt, hogy jelét nem mutat-ta annak, hogy valamit csillapszik az eső, nem felhők voltak az égen, hanem egy mindent be-fedő szürkeség vett körül.
Így értem el az esti pihenőt, igaz, a 16 km három és fél órába telt. Most itt vagyok, nem aka-rom a helyzetet különösebben tragikusnak felfogni, de minden teljesen elázva, csurom víz. A sátor ugye nem tudott kiszáradni, a belső rétegéből is csöpög a víz, amit levetettem magam-ról, szintén. Az alsóneműt, zoknikat kidobtam, úgysem fognak megszáradni. A csizmából két-két deci vizet öntöttem ki, nem ázik be, de a tekerés közben a szárán felül befolyt. A vízálló kabát olyan jól tartotta a vizet, és a mandzsettája olyan jól zárt, hogy oda gyűlt össze az iz-zadság, és ahogy elhúztam a gumit a karomtól, onnan is egy-egy deci folyadék jött ki. Bent a vizes sátorban teljesen levetkőztem, megpróbáltam szárazra törölni magam, és teljesen átöl-töztem. Ez a szerelés hátul volt, ez nem csöpög, de nyirkos, nedves. Ugyanúgy, mint sajnos a matrac, és a hálózsák is.
Bent a sátorban főztem egy kis virslis rizst, legalább kis időre meleg lett odabent a gáztól. Most belaktam, sajnos a napfény hiánya miatt már filmezésre nem futja az akku energiája, de nem is bánom, alszok. Tíz óra múlt, lehet, hogy a levegő is lehűlt egy kicsit, mindenesetre én, szégyen, nem szégyen, most jelen pillanatban a hálózsákban, és három hosszú ujjú pólóban vacogok. Jó lenne most egy kicsi az otthoni kánikulából!
92. éjszaka, egy folyó melletti pihenőben. 64°24'48.41" 12°19'38.90"

Augusztus 9. kedd, 93. napja vagyok úton
És ma, pontosan 3 hónapja hogy elindultam. Negyed év! Milyen sok, és milyen hamar elsza-ladt. És mennyi mindent láttam a világból! Van, akinek sajnos egy életben nem jut ennyi. Sze-rencsésnek érzem magam.
Reggel, mikor kezdtem magamhoz térni, először csak feküdtem, és füleltem. De nem kopogott semmi. Kinéztem, nem esett! Igaz, az égen ólmos felhők húztak, a napnak egyelőre nyoma sem volt, de legalább csomagolni szárazban tudtam. Egy gyors olajos hal reggeli, kávé, aztán in-dulás. A tó, (folyó?)aminek a partján éjszakáztam, most sem volt igazán szép. Így napfény nélkül komor, szürke és fénytelen minden, a víz felett úszott csak egy-két párapamacs.
Mivel a hosszúnadrágom, és a meleg trikóm még a tegnapi esőt hordta magában, így némi optimizmussal rövid ujjú trikóban, és rövidnadrágban vágtam neki a mai napnak. Azt már megfogadtam, hogy az éjszakai alváshoz szükséges hosszú ujjú trikókat, és a szabadidőruhát, ha az esőnek a legkisebb esélye is van, már pedig itt minden nap van, nem veszem fel, mert egy átázott, átfázott nap után még éjszakára is vizesbe bújni, az már kemény dolog.
Az út normálisan indult, a tó hamar elkanyarodott az út mellől. A völgy kiszélesedett, és új szín jelent meg a természet festőművészének a palettáján, a sárga. A gabonaföldek sárgája. Úgy látszik, itt már beérik a búza, mert minden szabad területen azt termelnek. Az egyik he-lyen kicsit groteszk is volt a látvány, az úttól 8-10 méterre csupasz gránitfal szaladt az égnek, de azon a pár méteres csíkon ott sárgállott a beérett kalászos. De hogy azt kombájnnal nem aratják le, az biztos.
Aztán egy emelkedő tetejére felérve megint egy festményre kívánkozó kilátás bontakozott ki. Hatalmas panorámával bontakozott ki a táj. A távolabbra húzódó hegyektől szelídebb lankák húzódtak a völgy közepére. Ott egy hatalmas tó gyűjtötte össze a csörgedező patakok, zúgó vízesések vizét. A tóból pedig ameddig a szem ellát, kisebb-nagyobb szigetek emelkedtek ki, fával benőtten, vadregényes szirtekkel. A parton körben a kis gazdaságok barna-fehér mese-házai, köztük zöld legelők, és sárga búzaföldek csíkjai váltogatták egymást. Szél nem fújt, így a tükörsima vízen minden megduplázódott, és az egész látványra a közben kitisztult ég bá-rányfelhőkkel ékesített kékje tette fel a koronát. Megint álltam egy pár percet a tetőn.
A mai úti céltól, Steinkjertől 10 km-re egy pihenőben megebédeltem, egy kis sebességváltó és első fék állítás, majd jöttem tovább. A várostól 5-6 km-re kellemes bicikliút kezdődött, ami a város határában odáig „fajult”, hogy a főúton kint volt a kerékpárral behajtani tilos tábla. Elterelték a kerékpáros forgalmat egy belső mellékútra, ami felvitt a város fölé emelkedő dombra, nagyszerű panorámával ajándékozva meg a kerekes vándort, miután kifújta magát.
A meglepően komoly stadionban épp női futballmérkőzés volt, a norvég női válogatottal min-den komolyabb tornán számolni kell. A trondheimi-fjord végében fekvő településnek természe-tesen kikötője is van, valamint vasúti pályaudvara is. Az út leszaladt a belvárosba, a sétálóut-ca, és a templom környéke le volt zárva, 13-20-ig valamilyen fesztivál lesz, arra készültek, színpad épült, és vásáros-sátrak emelkedtek az utca két oldalán.
A pályaudvar mellett az Amfi hatalmas plázája emelkedik, megítélésem szerint nagyobb, mint a Westend Budapesten. Rengeteg üzlet, butik, hipermarket, engem, ami érdekelt a Rema. Itt egy kis kajautánpótlás, találtam csapot, onnan a vízkészletemet töltöttem fel, majd, mivel idő-ben jól álltam, egy kis céltalan nézelődés következett.
Hat órakor indultam tovább, a cél az első pihenő volt. A városból kifelé valószínű egy táblát elnézhettem, mert egyszer csak a gyorsforgalmi úton találtam magam, és a rövid duddantások tudatosították velem, hogy bizony még ide is tilos a behajtás biciklivel, úgy, mint a bevezető szakaszon. Mindegy, megfordulni nem lehet, kereszteződés nincs, tekertem majd csak vége lesz. Még tart, de közben jött az a szokásos nagyon jó pihenő, fedett asztalokkal és forró vizes WC-vel, úgyhogy a szabálysértés elkövetésében most egy éjszakányi szünetet tartok, azt majd reggel folytatom.
Most ezen az öböl, és város fölé magasodó, csodálatos panorámát, és hideg szelet nyújtó he-lyen letáboroztam, megvacsoráztam, és telefonon beszéltem Kata lányommal, aki elmesélte az egyre aggasztóbb londoni híreket a zavargásokról. Az akkumulátor még úgy nézem harmat gyenge, majd látjuk mire lesz elég, bár most van 22.48, lehet, hogy egy jó alvás lenne a leg-jobb program. Az ég, a változatosság kedvéért beborult, és már bár halkan, de elkezdett ko-pogni is az eső a ponyván. Már hiányzott!
93. éjszaka, Steinkjer mellett, egy autópálya pihenőjében. 63°59'7.99" 11°26'12.36"

Augusztus 10. szerda, 94. nap
Bizony, ezt a mai napot nem raktározom el a „hú, de csodálatos nap volt” rovatba. Semmi különös, csak sok apróság. Reggel 8-kor az éjszaka összegyűlt négy norvég lakókocsis között megint én voltam a legkorábban kelő. Széthúztam a cipzárt, óvatosan kikukucskáltam a résen, kék az ég! Hurrá! Szétnyitottam a sátrat teljesen, boldogan kiléptem, és csak az a keskeny sáv volt kék, amit bentről láttam, amúgy minden csupa szürke, esőre állóan felhős. Na jó, azért a sátor a szélben legalább kiszáradt.
Megreggeliztem, elkezdtem pakolni, bár tudtam, hogy nem lesz hosszú életű az esőmentes sza-kasz. Bajban voltam megint az öltözködéssel, a hosszúnadrág, fekete póló még mindig csurom víz, így maradt a nyári szerelés, bár az idő nem volt az. Indulás előtt elszaladtam WC-re, mire két perc múlva kijöttem, esett. Nem öltöztem be, beültem a fedett padra és vártam, öt perc múlva elállt. És ez volt a menetrend egész napra, ezt nem részletezem, csak annyi, hogy azért négyszer vagy ötször beöltöztem-levetkőztem az esőszerelésbe.
Nekivágtam a tiltott útnak. Az eddig itt töltött jó egy hónap alatt szinte nem láttam rendőrt, most jött. Ahogy kikanyarodtam, ő be elébem. Megállt, és megkérdezte, hogy ugyan mi a cso-dát is keresek én ezzel az általa még soha nem látott, méretes, de mégiscsak a kerékpár kate-góriába sorolható nehézkes förmedvénnyel a kerékpárosoknak tiltott úton. (norvégül mondta, nem értettem egy szavát sem, de a hosszából erre saccolok.) Én is kimerítő választ adtam: „sorry!”. Mindketten nagyon mosolyogtunk, (más-más indíttatásból), a válaszom teljesen kielégítette, és intett, hogy induljak el, majd ő szolgál, és véd. Mármint engem hátulról, ugyanis bekapcsolta a kék villogót, és hátvédként, lépésben elkísért a tiltott szakasz végéig. Mint egy miniszterelnök olyan kíséretet kaptam. A végén egy rövid szirénával, mosolyogva, integetve kívánt jó utat. (pedig már úgy kiterveztem, hogy a fogdában két-három nap alatt kipihenem magam, és meg is szárad mindenem. Hátha még főznek is rám…) De nem, elküld-tek!
Elég jó szakasz következett, lehetett haladni, szinte csak az átöltözésekhez álltam meg. A he-gyek egy kicsit szüneteltek, Steinkjer-től hatalmas búzamezők szegélyezték az utat, és minde-nütt nagy, farmszerű gazdaságok feküdtek a sárgálló gabonaföldek közepén. Látszott, hogy nagyváros felé közeledtem, jelentkezett annak minden szokásos hátránya. Az úton a forgalom ugrásszerűen megnőtt, bár az út minősége ezt nem követte. Megint tömegével jelentek meg kedvenceim, a hatalmas vízfüggönyt maguk után húzó kamionok. Nem tudni milyen logika szerint, a végig egyforma minőségű utat időnként ötletszerűen átminősítették autóúttá. A két-szer egy sáv megmaradt, (keskeny sávok, 20 cm-es padkával) csak annyi volt, hogy a két irányba menő sávok közé acél terelőkorlátot tettek. Ennek annyi „eredménye” volt, hogy az igen keskeny sávokban az autók, és főleg a kamionok nem bírtak átmenni a szembe jövő sávba kerüléskor, még akkor sem, ha nem jött semmi. Ilyenkor vagy lépésben jöttek utánam a követ-kező leállóig, vagy ha már túl hosszú volt a sor, én lehajtottam az útról, és elengedtem őket.
Szintén ötletszerű volt az, hogy hol engedték fel a bicikliseket, és hol nem. Néha volt egy-egy szakasz bicikliút is, de volt ahol ennek megléte esetén is lehetett menni az autóúton. A bicikli utat szeretem, nagyon praktikus, ha vonalvezetésben és szintben igazodik az anyaúthoz. Na-gyon sok remek ilyen úttal találkoztam az utam során eddig, ez nem ilyen volt. Előfordult, hogy a szerviz utat, vagy a régi, már nem használt utat nevezték ki bicikliútnak. Volt, hogy ezek teljesen más vonalon mentek, mint a főút.
Egy település előtt letiltottak és tereltek a falut a fjord partján, tengerszinten megkerülő útról, és egy hirtelen emelkedő, a házakat felülről, a domboldalban megkerülő utat nevezték ki bi-cikliútnak. Ez aztán egyre csak távolodott az E6-tól, és bevezetett a környező dombok közé, olyan emelkedőkkel, hogy a távolság több mint felét toltam. Márpedig ez a távolság 16 km. volt, szemben a főút 5 km.-jével. És itt meg is történt a baj.
Mikor már kezdte megközelíteni a két nyomvonal egymást, türelmetlenül lestem, hogy közele-dik-e az anyaút. Épp egy tekerős szakaszon mentem normál sebességgel, mikor oldalra néz-tem, és abban a pillanatban beleszaladtam az út egy vízzel takart hatalmas gödrébe. Iszonya-tos zökkenés, egy reccsenés, és mikor megálltam, hogy felmérjem a kárt, szomorúan láttam, hogy még egy küllő szakadt ki csavarostól a felniből. Bő 300 km-en keresztül úgy tekertem mintha tojás lenne a lábam alatt, és egy pillanat figyelmetlenség miatt megtörténik a baj. Ak-kora nyolcas van a leterhelt hátsó kerékben, hogy az már 88.
Az egyik bicikliúton találkoztam egy sorstárssal. Az út mellett pihent, üdvözöltük egymást. Pár km-el odébb megálltam inni, mikor utolért, megállt, és beszélgetni kezdtünk, ami után jócskán megcsappant az önbizalmam. A húsz év körüli belga srác már tavaly elindult otthonról. A Duna mellett letekert végül egész Isztambulig. Nálunk is járt, megkerülve a Balatont. A törö-köktől visszafordult, és felkarikázott a Nordkappig. Onnan van most útban hazafelé, Brugge-be. Hát nem semmi, hol van ehhez az én kis kirándulásom! Ja, és a harmadik biciklijét koptat-ja a 20 ezer km-es úton. Elköszöntünk, Ő, bár elég sok táskával, de szóló géppel volt, gyor-sabban haladt. Aztán este 6-kor, itt a táborhelyem előtt megint mögöttem bukkant fel. A tü-körből láttam, hogy jön, félrehúzódtam, hogy elengedjem, menetközben csak nevetve annyit kiabált oda, hogy – Este te fizeted a sört! A sörből nem lett semmi, mert én pár száz méter, és a mai hatvan km. után kiálltam.
Egy volt kempingben vagyok. Egy fjord végénél, a bele ömlő kis folyó partján van a bezárt létesítmény, a bejárata lánccal lezárva, de ez ugye egy biciklinek nem akadály. Körbejártam, gyakorlatilag minden működőképes csak be van zárva, egyedül a konyha volt nyitva, érdekes módon ott jó meleg volt, és mindenütt volt áram. Én egy füves területen vertem sátrat, körülöt-tem gombamező…
A magányom nem tartott soká, épp a sátorban vacsoráztam a szafaládés rizsemet, mikor egy fej jelent meg a bejáratban, egy kutyafej. A viselkedésével nagyon udvariasan érdeklődött, hogy nem hívnám-e meg egy pár falatra ebből a jó illatú csemegéből, de aztán a norvég gazda füttye visszahívta. Igaz azóta párszor megszökött a lakókocsiból, és visszajött, hátha csak fél-reértés volt az elutasításom, de most már el is fogyott a csemege. Most már gazdástól alsza-nak.
Az akku még gyenge, nincs igazi nap, úgyhogy én is kímélem, ezután alszom egy nagyot. Oda-kint negyedóránként átfut egy zápor, mindjárt 11, szinte sötét van, hátha holnap egy jobb napra ébredek. A mai nap igazi esztétikai élménnyel, művészi meglepetéssel is szolgált. Lát-tam egy norvég rendszámú Trabant 600-ast, mint az első kicsim volt 1972-ben! A sokkoló hatást fokozta a matuzsálem fényezése, ízlésesen ötvözték a baba-rózsaszínt a püspöklilával. Bár elég gyorsan tovasuhant, még percekig a látvány hatása alatt álltam. Mert ami szép, az szép!
94. éjszaka, Strojdal előtt, egy bezárt kempingben. 63°33'54.15" 10°56'34.47"

Augusztus 11. csütörtök 95. nap
Hideg volt az éjszaka! Úgy tűnik erre (is?) korábban köszönt be az ősz, és a hűvösebb idő, bár ahogy olvasom, otthon is talán vége az igazi nyárnak. Kíváncsi vagyok, mire érek haza… Igaz, az elméletileg még nagyon messze van, bár a jelek nem túl biztatóak. Na, mindenesetre reggel összepakoltam, megreggeliztem, és ahogy ezekkel kész voltam, elkezdett szakadni a menetrendszerű eső. Még jó hogy a bezárt kempingben voltam, behúzódtam az épületbe, beül-tem a nyitva felejtett konyhába, és vártam, hogy elálljon. Egy jó fél óra szieszta után indulhat-tam, az út persze felázva, a kamionok húsvéti locsolkodást rendeztek. A fjord partját követve haladt az út, gyakran felkapaszkodva a domboldalba, ilyenkor a hosszas kapaszkodás jutalma a gyönyörű panoráma volt.
Az is jó a kilátásban, hogy pontosan átlátom, merre jár az eső. A mai az olyan volt, hogy gya-korlatilag bárányfelhős kék ég volt általában, csak úgy 10 percenként itt-ott feltűnt egy terhét cipelni már tovább nem tudó fekete gomolyag, az hirtelen egy szűk terület fölött kiszakadt, és ott bizony szétázott minden és mindenki. Aztán sütött tovább a nap. Fentről, ha körbenéztem, általában négy-öt ilyen beszürkült foltot láttam, és csak azon kellett drukkolni, hogy ne arra jöjjön, illetve néha megállni, hogy én ne fussak bele.
Húsz lassú kilométer után egy pihenőben komoly figyelmeztető tábla és térkép fogadott, Trondheim megközelítésének rejtelmeivel. Mert, ahogy áttanulmányoztam, ez koránt sem egy-szerű. Autóval az, csak fent kell maradni az E6-on, átmenni pontosan 8 alagúton, (ami nekem ezzel a minden pillanatban szétesni készülő kerékkel nem volt jó ötlet) és ugyanannyi fizetőka-pun leperkálni a 20-40 Kr útdíjat. Szerencsére onnan már volt végig bicikliút, olyan amilyen, sok mindent kikiáltanak annak…
Átálltam arra, nem is bántam, még ha sokkal lassabb is, de tényleg nem hiányzik az irdatlan forgalomban egy kerék-összecsuklás. Nos, így értem be Strojdal-ba. Már a túloldalon majd-nem kihajtottam, mikor egy tábla azt mutatta, hogy turista-információ, és könyvtár. Hirtelen ötlettel bekanyarodtam, elég nagy városkának tűnt, próba szerencse, hátha van bicikli szerviz. Bementem az információba, megkérdeztem, ott volt a szerviz a szomszéd utcában, 100 méter-re. Hurrá!
No, akkor mivel ez nem két órás munka, keresni kell egy táborhelyet. Ez egy város közepén mindig egy kényes dolog, nehéz találni olyan jó, zöld helyet, ami nincs túl szem előtt. Azért elég gyorsan találtam egyet, szinte mindentől egy-két száz méterre, igaz, ez a városi tanács épületének a hátsó frontján volt. Azért előtte még körbekarikáztam a várost, boltokat keres-tem, szétnéztem. A bolthálózatok mind képviselve vannak, kettőben bevásároltam mindkettő-ben az a kellemetlen szitu ért, hogy nem fogadta el a terminál a kártyámat. Még szerencse hogy Narvikban maradt egy százasom bankjegyben, azt elraktam nehezebb időkre, hát ez most bekövetkezett.
Az érdekes a dologban, hogy a netre fellépve megnéztem a számlám, ami szerint még kb. 180Kr van rajta. Na, mindegy, szintén elméletileg holnap fel kell, hogy töltődjön újabb 1500-al. Ebből kiderült, hogy a könyvtárnál folytattam, kiültem egy padra kerestem szabad netet, és volt! Elintéztem, leellenőriztem a dolgaimat, levelezésemet, írtam is, valamint sikerült felrakni a naplót, képeket. Aztán a kinézett helyre mentem, sátrat vertem Előtte megnéztem, hogy a szerviz csütörtökön este hétig van nyitva. Nem akartam az egész szerelvényt vinni, illetve nem is tudtam volna bevinni, na meg látni sem sokat láttak volna, ezért szétszedtem a fogatot, fejre állítottam a biciklit, és kiszedtem a hátsó kereket, hogy csak azt vigyem. A látvány elég ijesztő volt, most már három küllő van kiszakadva teljesen, egyoldali, és egymás mögötti küllők.
Vittem a szervizbe, ami egyben bolt is, láttam rengeteg javításra váró bringa volt, azért re-ménykedve elmondtam, és megmutattam a bajomat. Hümmögve megnézték, megkérdezték hány éves, és milyen gyártmányú a gép, pár perc türelmet kért az egyikőjük, eltűnt hátul, majd ahogy visszatért, sajnálkozva közölte, hogy nem tudnak segíteni, ilyenjük nincs, próbálkozzam Trondheimben, az csak 37 km, vigyem be busszal vagy vonattal. Kösz! Szerintem igazából nem is akartak vele foglakozni. Igaz, hogy náluk talán ez a márka nincs, de egy 28-as felni az minden országban egyforma nagy, esetleg 700C-nek hívják, és kíváncsiságból megszámoltam egy ott kirakott hasonló bringa küllőjeit, ugyanúgy 36 küllős az is. Viszont ha nem akarják, akkor nem is fogják megcsinálni. Erősködtem én, mondtam egy-két ötletet, de mindre moso-lyogva csak azt mondták, hogy sajnos nem tudnak segíteni, erőszakos pedig nem akartam len-ni, mert az meg már az árban mutatkozott volna meg. Ezért kár volt szétszedni!
Összeraktam, fél hat volt, akkor már nem indultam sehova, bezártam a „házat”, és elmentem nézelődni. Már délben láttam, hogy nagy a nyüzsi a városban, aztán egy plakáton láttam, hogy épp ma kezdődtek a három napos Strojdal-i napok. Olyasmi mint a szegedi, a főtéren színpad, zenekarok, sátras vásár, mutatványosok, szóval buli! Nézelődtem, beültem a nézőtér-re egy kis zenét hallgatni, jól eltelt az idő. Persze ahogy megálltam, az idő is végképp kitisz-tult, kimondottan szép nap volt. Nem is ártott a nem túl fényes hangulatomat feldobni egy kis happeninggel, estére kicsit jobb kedvű lettem. Az még hozzátartozik, hogy az akksi az idő mi-att még harmat gyenge, és a fogat szétszerelésekor az otthoni forrasztás is felmondta a szol-gálatot, és egyszerűen levált a napelem és az akkumulátor közti összekötőről a vezeték. A sok esőtől szét volt korrodálva.
Leszereltem azt is, most csak a két vezeték van manuálisan összetekerve. A legegyszerűbb megoldás. Fél kilenc körül maradt abba a zene, a móka és a kacagás, és mintegy varázsütésre teljesen kiürült minden. Az utcák, terek kihaltak, tök üresek! Még annyit megcsináltam előtte hogy az akksival felbicikliztem a könyvtárhoz, felnéztem a Skype-ra, és sikerült Kedvesemmel beszélgetni egy kicsit. Ő Korfun, én a világ végén, nagy dolog ám a technika! Kicsit eltöp-rengtem rajta melyikünknek a jobb. Igaz, ők szombaton már indulnak haza.
Aztán vissza, még egy kicsit olvastam, de fél 11-körül már sötétedik annyira, hogy csak lám-pával lehetne olvasni, így ráhagytam azt is. Közben meg volt egy bőséges vacsora, bár az utazásom eszköze szétesőben, de a hasam tele, és végül is azért mindent meg lehet oldani, úgyhogy most egy kiadós alvás, és holnap, a sors kezébe ajánlva magamat, folytatódik a ka-land! Jó éjt!
95. éjszaka Strojdal belvárosában. 63°28'8.68" 10°55'7.86"
Augusztus 12. péntek 96.napom
Rég volt ilyen éjszaka, megúsztam eső nélkül! Hajnalban valaki a közelben biztos kirándulni ment, de olyan vircsaftot, kocsiajtó-csapkodást rendeztek fél négykor, hogy azt hittem nem fogok tudni visszaaludni. De sikerült, másodszor arra ébredtem, hogy a felettem levő fa lomb-jai közt egy madár nagyon jól érzi magát. De jól is tette, mert ekkor már 8 óra elmúlt. Össze-raktam a fogat két felét, bepakoltam, és tíz után elindultam Trondheim, reményeim városa felé.
Az első 2-3 kilométert a zsúfolt E6-on tette meg az út, ami a rengeteg kicsi alatt még szét is volt szedve, új nyomvonal épül, és új alagút a repülőtér kifutója alatt. Itt van ugyanis hivata-losan Trondheim repülőtere, 35 km-re a várostól. Itt volt legközelebb ekkora sima terep egy-ben. Igaz, a kifutópályából egy jó rész így is a tengerbe épült, annak feltöltésével. Elég jó for-galma van, sűrűn szálltak fel-le a gépek.
Aztán végre épp az első fizetős alagút előtt lekanyarodott a bicikliút, és elkezdett emelkedni. Azokat az alagutakat azért fúrták, mert ott hegyek vannak. Na, most azokat a hegyeket a bicik-liút megmászta. Szép sorban egymás után. Gyakorlatilag egész nap azt csináltam, kapaszkod-tam, és ereszkedtem, na meg figyeltem a kereket. Az ereszkedés nagyon lassú volt persze, se-hol nem engedtem felgyorsulni, nehogy…
Persze így is telt az idő, de ráértem. Megint eljátszottam az átöltözést, de most szerencsére a meleg, és nem az eső miatt. Tudta az időjárás felelős hogy van nekem elég gondom, nem akart még ezzel is terhelni. A bicikli utak még otthoni mércével is elég szörnyűek voltak, olyan he-lyekre tereltek, és olyan minőségűek voltak….. Igaz, dolgoznak az ügyön, mert végig tele volt a rész útépítéssel. Arra gondoltam, hogy biztos az érkezésemre akarták felújítani a szakaszt, csak későn tudták meg hogy jövök, és nem lettek készen.
Az egész út apró településeken vezetett keresztül, szinte végig be volt építve, olyan üdülőterü-letes, később már elővárosias, de végig elegáns stílusban, és jómódot tükrözve. Nem messze voltam a céltól, mikor az egyik biciklista a sok közül, akik a napi edzést végezték ezen az úton, megállt, és a szokásos érdeklődő kérdéseket tette fel. Nagyon tetszett neki az útvonal, maga a gép is, és tisztelettel csettintett az eddigi útvonalra, kezet nyújtott, gratulált, és sok szerencsét kívánt a hazaúthoz. Lesz is rá szükség. Minden esetre határozottan jól esik, és nem kis lökést ad, amikor fiatal, huszonéves igazi sportemberek elismerik, értékelik, amit teszek, ennek, és a tiszteletüknek minden nagyképűség nélkül, láthatóan őszintén hangot is adnak. Fel lehet tőle töltődni lelkileg, azt érzi az ember, hogy azért csak csinálok valamit!
Beértem a városba, és az első, amibe belebotlottam, egy nagy, elegáns bicikliüzlet volt. Kint volt egy eladó, csak úgy nyeregből megérdeklődtem, hogy javítanak-e biciklit, és megmutat-tam a „sebeimet”. Mondta, hogy természetesem, vigyem hátra a szervizbejárathoz, és vigyem be a kereket. Na, ez gyanúsan gyorsan ment! Villámgyorsan megint szétszedtem mindent, fejre állítottam a bicajt, kikaptam a kereket. Bevittem az átvevő nézegette, hümmögött, mondta, hogy ilyenjük nincs, de rendelnek. Na, szép! Érdeklődtem az árról először azt hittem nem jól értem, mondta, hogy kb. 5000Kr. Ami kétszázezer Ft. De kiderült, hogy jól értettem, csak mondjuk ő az egész kerékre, sebváltóstól értette. De akkor is! Kérdeztem mennyi csak a felni, hát az is ezer Kr, negyvenezer Ft durván. Nem lettem vidámabb. Kérdeztem, hogy mikor tud-ják csinálni, mondta, hogy hétfőn vigyem vissza, de lehet, hogy egy pár napig eltart, még kap-nak felnit.
Hát eléggé lelombozott, az meg hogy potyára szétszedették, kimondottan rosszul esett. Fog-tam, megint összeraktam, és jöttem szálláshelyet keresni. Nem nagyon lettem kisegítve, úgy hogy most fő a fejem rendesen. Nézelődtem a boltban, a bringák közt voltak egy milliót elérő-ek is, a kirakott felnik közt volt 12 ezres, azaz majd félmilliós felni, igaz hogy spéci karbon, de könyörgöm, én csak egy egyszerű, mezítlábas, egészséges felnit szeretnék a sima nem egész 50 ezres, egyszerű magyar biciklimre. Nem igaz, hogy ilyen nincs! Lehet, hogy rossz helyt keres-tem, a legelegánsabb sportboltban, abban bízok, hogy szétnézve a városban, érdeklődve, talá-lok egy olcsóbb boltot, vagy egy egyszerű, hétköznapi szervizt. Hát most itt lesz rá a hétvége, addig gondolkodhatom is a megoldáson.
Bekarikáztam a központba, az túl központ volt, visszajöttem egy kicsit a külvárosiabb részbe, és most itt egy parkban vertem tábort, egy óvoda és a Queen Maud’s Kollégium szomszédsá-gában. Magvacsoráztam az idő jól lehűlt, úgyhogy beöltöztem, mindjárt 11 óra, az akku még nem egészséges, bár ma már bírta jó három óra hosszáig. Szerintem olyan sok mindent nem fogok már csinálni, sötét van, alszom. Majd holnap tovább töröm az agyam.
96. éjszaka Trondheimben, a Queen Maud’s College parkjában. 63°26'18.99" 10°26'53.96"

Augusztus 13. szombat a 97. nap
Ha én orgonán el tudnám játszani azt a különbséget, amennyivel jobb kedvem van ma este, mint tegnap volt, hát én lennék a Xavér II. Pedig semmi olyan nagy dolog nem történt, csak egy szikra pattant ki.
Fáradt voltam tegnap nagyon. Nem akartam vele este dicsekedni, de már délután elég rosszul éreztem magam valamiért. Szédültem, erőtlen voltam, és néha elment velem a világ, azt érez-tem, hogy na, most rögtön leesek a bicikliről, és úgy szednek össze. De azért egy pár korty, egy-két perc pihenő mindig tovább vitt. Ennek, szerencsére mára semmi nyoma. (közbe oda-kint tombol a szélvihar, szerencsére eső nélkül)
Reggel nyolcig sikerült aludni, lustálkodtam is, kilencre mentem át az akkor nyitó Remába, reggeli tisztálkodás, meg az illem kedvéért vettem egy vödör dzsemet. Ki is próbáltam a kár-tyámat, elfogadták, minden rendben vele, meg rengeteg lekvárt is megeszek. Örökké az édes-séget kívánom.
Gyönyörűen sütött végre a nap, kiteregettem a játszótér kerítésére a vizes dolgaimat, egész nap ott volt, most szedtem be szárazon őket. Aztán elindultam városnéző körutamra, gyalog. Trondheim az ország harmadik legnagyobb városa, kb. Szeged nagyságú. Több mint ezer éve alapították, szinte pont a honfoglalásunk idejében. Egy ideig királyi székhely, sőt főváros is volt.
Érdekesség hogy a norvég királyt ma is itt, a Nidarosi katedrálisban koronázzák, és nem Os-lóban. Igaz, ez Norvégia legnagyobb és legrégebbi gótikus temploma. Természetesen protes-táns, lutheránus. Ez a legjelentősebb látnivaló is, a körülötte elterülő temetővel, ahol csodála-tos síremlékek vannak, némelyik még az 1600-as évekből! Mellette az érseki palota korabeli épülete, múzeum, természetesen minden keményen belépődíjas.
Végül is szerencsém volt, épp mise kezdődött, akkor azért a hívőktől csak nem szedhettek be-lépőt, így velük együtt én is bementem. Leültem, és végighallgattam egy norvég nyelvű luthe-ránus misét, amiből persze egy szót sem értettem, de a szertartás, és főleg a csodálatos orgo-na muzsika tényleg felemelő, és emlékezetes marad. (sokszor kérdezték, már hogy hívő va-gyok-e? Igen, sok dologban hiszek, sokféle vallás tanaiból olvastam már, és bizonyos részeket ezekből magamévá tudok tenni, de vallásos nem vagyok. Két dologban hiszek maradéktalanul, önmagamban, és az akaraterő mindenhatóságában). A templomokat, a miséket, vagy csak úgy általában az egyedül történő el üldögélést a hangulatáért, azért a megnyugvást hozó érzésért szeretem.
Kifelé menet a hívők egy nagy asztalnál vékony kis gyertyákat gyújtottak. Hirtelen ötlettel én is meggyújtottam egyet, és odaállítottam a több száz remegő láng közé. Nem akarok én össze-függést találni a nap hátralevő része, és e között az apró kis gyertya közt, (nincs is) de úgy tűnik megoldódott a gondom a biciklivel, és így a továbbmenéssel.
A közvetlen óvárosban sétálgattam, amit U alakban a Nidelva folyó ölel körül, a nyitott vége pedig a fjordra néz. Az óváros a faházas építkezés miatt számtalanszor égett le, és épült telje-sen újjá, utoljára az 1800-as évek közepén. Faház még mindig van, főleg a folyó partján ma-radtak meg, szerintem inkább csak turistacsalogatónak. Nagyon szép, és elegáns üzletek van-nak, és több hatalmas pláza.
A sétálóutcán valami politikai happening volt, olyan választási kortes-szagú, rózsákat oszto-gattak, agitáltak, szórólapoztak. Kerestem, de nagyon, biciklis-boltot, szervizt, érdeklődtem is, de nem sokat tudtak segíteni. Illetve a belvárosi sportboltok mind elvállalták volna a javítást, a tegnapi, vagy még keményebb árért. Na meg nézelődtem még, mert rengeteg van belőle, elhagyott gép után is, hátha abból valahogy, valamit tudnék hasznosítani.
Aztán jött egy jó félóra. Az állomás közelében voltam, gondoltam megnézem. Végső esetben, ha nem sikerül semmi, felmerült az is, hogy vonattal megyek tovább. Megnéztem a vonatot, Oslóig 300 Kr, elfogadható. Mellette van a távolsági buszpályaudvar, van egy naponta közle-kedő diszkontjárat, 49 Kr.! Még elfogadhatóbb. Egyszer csak mit veszek észre? Pénzváltó! Amire azt mondták, hogy nincs, itt van, minden nap nyitva, és elég jó árfolyamon váltanak mindent, még HUF-ot is, igaz, azt nem olyan jó árfolyamon.
Jobb kedvűen mentem tovább, mert már az is felmerült, hogy ha kifizetem mégis az 1000 kr-t, akkor már kajára alig marad pénzem, nem tudok váltani sem a tartalékból, akkor rövidítek, gyorsan átvágok Svédországba, ott már tudok pénzt váltani, vásárolni, és egyenesen Stock-holmba megyek. 300 km-el rövidebb, kevesebb a hegy, de kimarad Osló. Tehát egy problémá-ra már meg volt az esetleges megoldás. És akkor, mint egy mesében ott volt előttem az igazi kiút.
Épp a rendőrség központja előtt mentem el, odapillantottam, és a főbejárat melletti biciklitá-rolóban ott volt az, ami nekem kellett. Egy bicikli, bár lezárva, és jó állapotú, de már ki volt szerelve a hátsó kereke. Viszont benne volt az első, 28-as, dupla felnivel, teljesen olyan, mint az enyém, és amit minden üzlet hosszasan és drágán rendelni akart. Itt egy másodpercet sem kellett gondolkodnom, odamentem, és mivel gyorszáras rögzítésű volt, öt mp. alatt kivettem az árva első kereket, és elhoztam. És az alatt az öt mp alatt megvolt a terv, kiveszem az én első kerekemet, ezt, így ahogy van, berakom helyette, és mivel az első, és a hátsó felnim teljesen egyforma, a hibátlan elsőt kicserélem a törött hátsóra, vagyis átküllőzöm az egészet.
Na most ezt a cselekedetemet morális szempontból sokféleképpen meg lehet ítélni. Annak a biciklinek már mindegy volt, hogy csak egy kereke van, vagy egy sincs, nekem meg ez a túl-élést jelentette. Némi előzetes feloldozást, és bátorságot adott az is, amit az interneten talál-tam, a javítási lehetőségeket, illetve a Trondheim-i biciklis fórumokat böngészve. Itt szerepelt a következő. (nem szó szerint) Egyetemi város lévén, a diákok közt nagyon népszerű a kerék-páros közlekedés. Mivel egy új gép, talán még nekik is drága, ezért a fórum ajánlotta az elha-gyott használt gépek árveréseit. Ugyanis a városban, talán a drága javítási költségek miatt, talán a tanulmányi idő végeztével, de a honlap szerint havonta 1000-1500 kerékpárt hagynak csak úgy, az út szélén. Ezeket egy cég havonta összeszedi, és potom pénzért elárverezi. És így lehet olcsón biciklihez jutni. (vagy alkatrészhez.)
És kezemben a friss zsákmánnyal átsétáltam a városon, boldogan tértem haza. Eredetileg számolgattam, hogy egy hétbe biztos beletelik, míg valamire jutok vele, és főleg mennyi pénz-be, most pedig úgy állok, hogy az új első kerék csodásan a helyén, a két saját kiküllőzve, a hátsó kerék az új, hibátlan felnivel félig kész. Csak azért hagytam abba, mert hideg lett. Ma-rad egy hibátlan külső-belső gumim, kb. negyven küllőm, és egy hibátlan, komplett első agyam. Mondja valaki hogy nem csodásan zárult a mai nap! Pedig 13.-a van!
Bevacsoráztam, a szél nagyon fúj, valami változás lesz, viszont a mai szép napon az akku úgy tűnik megszívta magát, tehát egy film következik, majd alvás.
97. éjszaka Trondheimben, a Queen Maud’s College parkjában. 63°26'18.99" 10°26'53.96"

Augusztus 14. vasárnap 98. napja úton
És ma fél éve hogy korházba kerültem Szegeden, ezen az éjszakán a fogadóirodák nagyon rossz oddsszal fogadtak volna az életben maradásomra, arra pedig hogy két és fél hónap után neki indulok ennek az útnak, csak elnéző mosoly lett volna (volt is) a válasz. Ahhoz képest, elég messzire jutottam….
Egész éjjel szaggatta a szél a sátrat, nem tudom, honnan jön, és főleg mit hoz, de tegnap dél óta viharosan tombol, és bár süt a nap, az egyik bevásárló központ kivetítőjén tegnap azt jó-solták, hogy hétfőtől legalább három napig esik az eső. Ne mán…..! Bár nem panaszkodom, a munkához viszont szép idő volt. Reggeli után rögtön folytattam a javítást, nem írom le részle-tesen, mindent cseréltem mindennel, de három órakor minden a helyén volt, összeszerelve. Tettem egy próbautat először szólóban, aztán visszaraktam az utánfutót, és úgy is, minden rendben levőnek tűnik. Bár nem akarom természetesen elkiabálni, majd a következő ezer ki-lométeren úgyis minden kiderül. Azon még mindig le vagyok döbbenve, hogy az első küllőzé-sem és az első centrírozásom így, egy parkban a fűben ülve így sikerült.
Mikor kész lettem, bemásztam az óvoda udvarába, mert a szél közben a kiteregetett holmiimat aránylag egyenletesen széthordta, azokat összeszedtem, minden beszáradt, jöhet az újabb eső. Az egyik pólómat előléptettem, törlőrongy lett belőle a szereléshez, mivel már reménytelenül penészes volt. Ma már különösebb dolgom nincs, annyi hogy most bekarikázok a központba, viszem magammal a szerelést, és megpróbálok valami szabad wifit találni, hátha ezt és a ké-peket fel tudom tenni. A holnapi napról még nem döntöttem, sok mindentől (időjárás) függ, lehet, hogy még egy napot heverészek, az viszont már biztos, hogy így most már marad min-den az eredeti terv szerint, és nekivágok az oslói útnak. Hátha szerencsém lesz!
Majd, ahogy terveztem, bent a központban találtam wifit. Kicsit cseles volt, a környéken levő nagy szállodák jelei is jöttek, (összesen vagy negyven állomást fogtam) de mind le volt védve, feltételezem, csak a vendégek kapják meg a kulcsot. Fogható volt viszont nagyon jó erősséggel a Trondheim wireless, kulcs nélkül, csak épp a nyitóoldal nem engedett tovább, csak ha fizet-tél. Ezt lehetett telefonon, vagy kártyáról történő utalással, én az utóbbit választottam. Nem egy egetverő összeg, 10 Kr-ért adtak 3 órás hozzáférést.
Az épp elég volt a feltöltögetésekre, a hivatalos ügyekre, levelezésre, és a skypen történő kap-csolattartásra az otthoniakkal, főleg Kedvesemmel, Edinával, aki akkor ért haza Korfuról, tele élményekkel. Kilenc órakor, Nagy Zoli barátommal való beszélgetés közben, másodpercre pontosan a három óra leteltével bontották is a vonalat. Hazajöttem, még filmeztem egyet, és a szép telihold látványával aludtam el.
98. éjszaka Trondheimben, a Queen Maud’s College parkjában. 63°26'18.99" 10°26'53.96"

Augusztus 15. hétfő 99. nap
Reggel kicsit borult volt, de nem vészes, a hőmérséklet kellemes. Átmentem a közeli üzletköz-pontba, tisztálkodás, borotválkozás, kimostam a törülközőmet, elmosogattam az esti edénye-ket, szóval egy nagy szerviz. Vásároltam is, volt olcsó kneipbrod, meg vacsorára a virsli mellé egy babkonzervet. A délelőtt olvasgatással, akkutöltésekkel, rendezgetésekkel telt el, na meg az ovisok szórakoztatásával.
Amikor péntek este letáboroztam, ez egy holt csendes park volt, körben egy lélek sem. Így volt egész hétvégén. Na, ma ugye hétfő, rögtön élet költözött a környékre. Az óvodások zsivajára ébredtem, a park végében levő nagy épület pedig egy középiskola, oda is rengeteg diák jött. Meg is néztek rendesen! Az ovisoknak pedig meg volt a mai szenzáció. Ugye a kerítéshez van támasztva a szerelés, a sátor pedig előtte.
Ha valakit fogott már körbe harminc kíváncsian csacsogó óvodás, és bombázta a kérdéseivel, akkor az tudja, miről beszélek. Ha ezek a kérdések norvégül hangzanak el, és választ számuk-ra teljesen érthetetlen szavakkal kapnak, akkor könnyen Mars-lakónak néznek. Pláne ha egy olyan valamivel vagyok, amit még nem láttak bicikli után kötve, akkor aztán végképp érdekes a dolog.
A dolog végül úgy zajlott, hogy az óvó nénikkel nagyvonalakban megbeszéltük az utat és a tudnivalókat, ők meg norvégül meséltek rólam, erről a világ másik feléből idebicikliző furcsa bácsiról. Aranyosak voltak, csak épp olvasni nem lehetett tőlük, a végén bebátorodtak, és a drótkerítésre felmászva, azon átnyúlva borzalmasan élvezték a duda nyomkodását, meg a napelem tető csapkodását. Az óvó nénik pedig hagy bontakozzon ki a gyermek elvét vallották. Mindenesetre nagyon vártam már a déli alvást.
Az itt nem igazán szokás, úgyhogy három órakor ráuntam, kaptam magam, és elindultam sé-tálni egyet a városba, csak úgy, gyalogosan. Na, az eső csak erre várt, tíz perc múlva elkez-dett szemerkélni. Nem fordultam vissza, nem nézett ki olyan komolynak, de mire beértem már zavaró volt. Esőcuccot nem vittem, csak a szabadidő ruha volt rajtam, nem esett jól hogy el-ázik. Kerültem egy rövidet, de végül győzött az eső, visszafordultam. Fél úton jártam hazafelé, mikor elállt. Úgy tűnik, mintha direkt szórakozna velem.
Befeküdtem a sátorba, folytattam az olvasást, na, akkor aztán komolyan rákezdte, és azóta is egyfolytában szakad. Lassan a legutáltabb hang lesz ez a dobpergés szerű hang, ami a sátor-ponyvát veri folyamatosan. Idebent főztem meg a vacsorámat is, jól be is melegedett, bár hi-deg még mindig nincs. Aztán tovább olvastam, mikor a szakadó esőben sajnos látogatóm is érkezett, az iskola gondnoka. Udvariasan, de azért elég határozottan elmagyarázta, hogy ez az iskola parkja, és nem kempingként funkcionál, sőt ez után sem akarják ezt bevezetni. Egyút-tal, amellett hogy szakmailag is érdeklődött, hisz a szakadó eső ellenére ő is biciklivel volt, azt is megkérdezte, hogy mikor szándékozok innen elmenni. Megnyugtattam, hogy most semmi esetre sem, de azért azt az ígéretet kicsikarta belőlem, hogy holnap tovább állok. Gyakorlati-lag én is így gondoltam, hogy reggel feltöltöm a készleteimet, és útra fel, de most már tényleg nagyon szurkolok, hogy ez a szakadó vízözön legalább reggelre elálljon. Ha nem látnak szíve-sen, akkor nem szabad visszaélni azzal, hogy külföldi vagyok.
Most kilenc óra, még egy-két film, bár nem vagyok álmos, remélem, majd a film elaltat. Va-lami jó kis horrort keresek, azokon jókat szoktam aludni. A dobpergés meg olyan erős, hogy a filmhez fülhallgatót kell használnom.
99. éjszaka Trondheimben, a Queen Maud’s College parkjában. 63°26'18.99" 10°26'53.96"

Augusztus 16. kedd, az út 100. napja
Igen, jubilálok, századik napja vagyok úton. Sok, de milyen tartalmas 100 nap volt! Csak azért a jubileumi nap lehetett volna szebb is. Egész éjjel szakadt az eső. Egy enyhe dombol-dalban volt ez a park ahol tábort vertem, de ez még neki is sok volt, egyszerűen nem bírta elvezetni a talaj a sok vizet, reggelre megint egy tócsában állt a sátor, és bár az alja elméleti-leg vízzáró, azért rendesen vízben volt bizony a matrac alja.
Ahogy fél nyolckor rászántam magam hogy kilesek, bár a felhők alja a földet söpörte, akkor épp nem esett. Gyorsan elszaladtam a boltba, bevásároltam, megtisztálkodtam, vettem vizet az útra, és szaladtam vissza hogy a következő eső előtt sikerüljön tábort bontanom, becsomagol-nom. Hát ez nem sikerült maradéktalanul, de gyakorlatilag mindegy is volt, mert mindenből csöpögött a víz. 10-kor elindultam.
A belváros, és a kikötő ugye tengerszinten van. Ezen keresztül vezetett az út, és innen kellett gyakorlatilag kikapaszkodni a városból, amit hirtelen magasba szökő dombok vesznek körbe. Ahogy elindultam persze rögtön eleredt, és az út, ahová Eszter kalauzolt, meredeken emelke-dett a Rosenborg városrészbe. Ennek a dombnak a tetején van az ugyanilyen nevet viselő vár. Épp az erődítmény falai alá értem, mikor egy hatalmas dörrenés zavarta meg az esőben való kapaszkodással kapcsolatos sötét gondolataimat. Hirtelen nem tudtam mi az, megálltam, de már jött a következő. Hát ágyúból lőttek a várfalról. Megnéztem az órát, pont fél tizenegy volt. Elkezdtem számolni, 21-ig meg sem álltak. Szerettem volna hinni, hogy így búcsúznak tőlem, esetleg megtudták a jubileumi napot és annak a tiszteletére adnak díszsortüzet, de ennek elég kevés volt a valószínűsége. Net nincs, majd legközelebb utánanézek, hátha megtudom a lövé-sek okát.
Meg is kellett állnom, annyira szakadt, hogy féltettem a GPS-t, ritkán használom már, de az ilyen nagyvárosokba való be, és onnan kijutásnál aranyat ér. Az E 6-os a városban is, meg még azon túl is jó 25 km-en keresztül tiltott a kerékpárosoknak, meg fizetős autópálya is. Ezért persze kacifántos kerülőutakon vezetett kifelé az út, amit én még kicsit meg is variáltam. Még péntek este mikor odaértem, találtam egy boltot, ahol nagyon reklámozták a propángázt. Be-mentem, megkérdeztem töltenek-e, de ők nem, viszont adott egy címet, a Propáncenter nevű cég címét, ők töltenek is. Megnéztem, és épp az Osló felé vezető kijárat mellett volt, egy egész csekély kerülővel.
Na, ezt ejtettem én még útba, meg is találtam. Bementem, vittem a palackot, igen gyorsan kö-zölte az eladó, hogy nem. Erőszakoskodtam, akkor hátrament a műhelybe, pár perc múlva visszajött, hogy ilyen menetű csatlakozójuk nincs. Aztán összeröffentek még hárman, hümmög-tek, nézegették, norvégül megvitatták, és arra jutottak, hogy sajnos, sehogy sem megy. Én ezt egy akkora szakmai impotenciának tartom, mint egy ház! Nem tudom elképzelni, hogy nem lehetett volna megoldani. Ha egy olyan műhelybe, amibe beláttam, engem beengedtek volna, öt perc alatt megtöltöttem volna, még ha többszörös adaptációval is, de nem igaz hogy két szabványos menetet nem lehet összepárosítani. Persze valahol megértem őket, nem a sajátjuk, akkor meg mit kínlódjanak a megoldással.
Tovább. Elhaladtam a Rosenborg stadionja mellett is, épp edzést tartott a nálunk is ismerős trondheimi csapat. Nem emlékszem pontosan, de mintha a Debrecent sorsolták volna össze pár évvel ezelőtt a norvégokkal. Mindenesetre a pálya nagyon szép, és az esővel nem törődve két kapuzott a keret. A kivezető út egyre kapaszkodott felfelé egy patak mellett, ami most, a sok eső miatt egy, a medrét szinte kilöttyenésig teletöltő, rohanó, sáros vízfolyássá vadult. Az aszfalton pár helyütt már át is folyt belőle a víz, sőt köveket is hordott az útra.
Aztán 25 km után simult a kerékpárút a főút mellé, persze ez is meg volt variálva, néha az úton kell menni, de legtöbbször bicikli útnak kinevezett kerülő úton. Értelmes, és nagyon prak-tikus a bicikliút, ha az az anyaút mellett, és főleg azzal szintben megy. De itt a főút ment a vasút és a folyó mellett a völgyben, a bicikliút meg gondolom a régi, minden tanyát érintő ősút kopott aszfaltján kapaszkodott és kanyargott a dombok között, néha dupla kilométert be-futva egy-egy szakaszon, mint az E6. Ma is többet toltam, mint hajtottam.
Volt időm nézelődni, bár a tájból nem sokat láttam, azt szürke homály takarta, de a közvetlen közeli dolgok is elég ijesztőek voltak. Nem tudom mennyi a sokéves esőmennyiség átlaga erre, szóval hogy normális dolog-e ez a rengeteg eső, de sok kárt okoz, az biztos. A folyómeder tel-jesen tele a sáros lével, és láttam olyan gazdaságot, ahol már az udvaron volt a folyó vize. Minden laposabb részen áll a víz, és erre, ahol minden egyes négyzetméter szabad területen gabonaföldek sárgállnak, minden tábla kalászig el van lepve vízzel, és nagyon sok helyen már bele is van feküdve az egész tábla. Hogy ezeket hogy aratják le?
Itt már a mezőgazdasági művelés olyan, mint otthon, szép érő ribizli táblákat láttam, (sajnos házközelben), de szépen terem a rebarbara, és nagy földieper ültetvények is vannak. Gyü-mölcsfát nem sokat láttam, még bent a városban figyeltem fel egy meggyfára, és egy almafára.
48 km-t jöttem ma, nem túl sok, de ebben az időben, és ezekkel az útviszonyokkal elég volt. Fél ötkor épp azon bosszankodtam, hogy megint eltereltek egy néptelen kis mellékútra, és nem találkozok a főút éjszakai szállást adó autós pihenőjével, mikor ezen a számozatlan kis mel-lékúton látom kint a táblát, hogy pihenő. Megálltam, körbenéztem, hát egy kis skanzen. Egy domboldalban szerintem egy régi gazdaságot állítottak helyre nagyon szépen, gyönyörű, fris-sen nyírt pázsit veszi körül a szépen felújított, hangulatos régi épületeket. Csak azt nem tu-dom, ki nézi ezt meg, mert itt forgalom semmi, és jó három órája egy teremtett lelket nem lát-tam itt. Ami, mondjuk, nekem nem is hiányzik. Jó sok fényképet csináltam, út közben elő sem lehetett venni semmit a szakadó eső miatt, meg nem is látszott semmi. Itt, mióta megálltam, nem esik. Mindenem át van ázva, a filmfelvevő azt írja ki, hogy nedvességet érez, nem műkö-dik. Jó lenne már megint egy pár nap meleg és száraz idő.
Megvacsoráztam, nagy a csend, kicsit fázok a nedves cuccokban, de már megint közelebb vagyok Oslóhoz. Holnap folytatás, elhagyom az E6-t, alacsonyabb rendű utakon visz tovább az utam.
100. éjszaka egy skanzenben. 63° 6'41.77" 10°14'13.57"

Augusztus 17. szerda, a 101. nap
Hideg van. Még most este is, de reggel még hidegebb volt. A skanzen mellett volt egy tanya, és a gazdának volt legalább egy tehene. Na, most ez az ártatlan állat este 10-kor valamiért na-gyon elszomorodott, és hajnal négyig egyfolytában bőgött. Én meg próbáltam aludni. Mond-juk az is gátolta a nyugodt alvást, hogy elég nehezen lehetett este beküszködni a szerelvényt a pad mellé. Én úgy raktam be, hogy a közepénél, a bicikli és utánfutó találkozásánál megemel-tem. Nem nagyon kellett volna, mert ez kb. hússzorosa annak a súlynak, amit a porckorong-sérv műtét után az orvosok emelni engedélyeztek. Persze az csak elméleti határ, de ez azért lehet, hogy tényleg sok volt. Már éjjel fájt a derekam, meg főleg a szokott bal lábam. Az ma egész nap zsibbadt, és sokkal gyöngébb a másiknál. Mindegy, edzésben van, majd rendbe jön, addig a másik kicsit többet dolgozik.
Reggel, ahogy felkeltem, épp jött a gondnok lámpát oltani. Üdvözöltük egymást, megbeszéltük az utamat, és panaszt tettem az időjárás miatt. Ő széttárta a karját, mosolygott, (nem is, in-kább vigyor volt az) majd annyit mondott: ez Norvégia. Hát igen, kezdem megtanulni. Semmi nem száradt ki, de az égre nézve tudtam, hogy úgyis nemsoká itt a következő eresztés. A főútra még mindig nem lehetett visszamenni, de a bicikliút szerencsére elég jó volt. Gyorsan beértem az első településre, Storenbe. Ez egy nagyobbacska falu, itt ért véget a Trondheimből induló bicikliút, a falu után csatlakozott vissza az E6-ba.
Egy nagy üzletközpont van a vasútállomás mellett, bementem, reggeli tisztálkodás, vízvétele-zés az útra, és egy kis bevásárlás. Lassan át kell térnem arra a szisztémára, hogy olyat ve-gyek, amit nem kell főzni, mert a gázom tényleg a végét járja.
Továbbindultam, szerencsére már reggel a gumicsizma, esőszerelés került fel, mert, ahogy számítottam, eleredt úgy igazából. Az út megint emelkedőbe váltott, nem is nagyon részlete-zem, az első 20 km.-t öt óra alatt tettem meg. Valószínű már írtam, de az a klausztrofób érzés megint elkapott, ami már korábban, feljebb, amikor kimondottan idegesít, ahogy a hegyek összezárnak körülöttem. Olyan szűk völgyekben kapaszkodott az út, hogy egyik oldalon két méterre a folyó rohan, annak a túlpartján égbe szökik a sziklafal, emezen az oldalon meg ugyanúgy, közvetlen az út mellett. Padka szinte semmi, a kétszer szűk egy sávon meg nagy forgalom, rengeteg kamion. És ráadásul azt sem látod hol a sziklafal teteje, mert azt meg a földet söprő fekete felhők takarják el, fölülről befedve a völgyet. Utálat így menni!
Az eső az néha olyanná vált, hogy gyakorlatilag nem esett, hanem benne voltam egy permet-felhőben. Apró vízcseppek vettek körül, és mintha permetet fújtak volna rám, belepett, és be-ment ruha alá, csizmába, táskába, mindenhová. Hiába nem vettem elő a fényképezőt meg a filmfelvevőt, minden a nejlontáska ellenére beázott, a filmfelvevő nem is működik, egyfolytá-ban a nedvességet írja ki.
Az ebéd úgy zajlott, hogy egy szűk kis vészkiállóban megálltam, és szakadó esőben, állva megebédeltem. Húsz km után, du 3-kor egyenesedett ki a pillanatnyi csúcson az út, itt épp egy pihenő volt, szusszantam egyet, de már sejtettem, hogy nem érem el estig a 3-as utat. Itt már tekerni is lehetett, a következő bő két órában letekertem fájós lábbal még 21 km-t, és megér-keztem egy Rennebu nevű kis településre, aminek a központjában egy nagyon szépen felszerelt idegenforgalmi centrumot alakítottak ki. Volt itt motel, autóspihenő, benzinkút, ajándékbolt, gyerekeknek egy csodás kis játszótér, pónilovakkal. Szóval olyan, ahol meg kell állni, különös tekintettel az asztal-pad szomszédságában levő szabad pázsitos területre, és a forró vizes mosdóval felszerelt mellékhelyiségekre.
Lesátoroztam, levetkőztem az átázott-átizzadt ruhákat, és átöltöztem a félig szárazon tartott éjszakaiba. Ameddig tekerek, erőlködök, a dunsztruhámban, a vízállóban melegem van, folyik rólam a víz. Ahogy megálltam, megtörülköztem, a négy hosszú ujjú pólóban, és a szabadidő-ruhában majd meg fagytam. Elmentem megnézni, 11 fok volt, látszott a lehelet. Igaz jó maga-san vagyunk, na meg valószínű a fáradság is közrejátszik. Amíg a vacsorát készítettem, az időjárás furcsa tréfájaként oszlottak egy kicsit a felhők, és megjelent az ég kékje. Napot még nem láttam, de hátha holnap már azt is sikerül.
Mikor elkezdtem a naplót írni, megnéztem a netet, volt egy nem biztosított wifi, de nem volt a háta mögött net. Közben, míg írtam, az is beugrott, egyszer csak kiírta, hogy kapcsolódva. Persze ahogy ez bejött, ugyanakkor írta ki azt, hogy az akkumulátor kimerülőben. Így gyorsan felraktam a kétnapi képeket, naplót, (ezt még nem) és sikerült egy kicsit beszélgetni a szerette-immel is. Esti film már nem lesz, majd olvasok. Kellene egy teljes napsütéses nap az újratöl-tődéshez. (Az enyémhez is). Ahogy kezdtem: hideg van.
101. éjszaka, Rennebu, benzinkúti parkoló. 62°49'39.23" 10°00'28.96"

Augusztus 18. csütörtök, 102. nap
Viszonylag nyugodt volt az éjszakám, a szokásos zajok, amik egy ilyen forgalmas helyen azért vannak bőven. Értsd forgalom, a motel zajai, stb. A lábam sem nagyon hagyott azért zavarta-lanul pihenni, még fáj. De, ami a legfontosabb egész éjjel nem esett egy csepp eső sem, a sá-tor legalább kiszáradt. Ébredés fél nyolckor, majd szedtem a sátorfámat. Mosdás, a forró vi-zes kiszolgálás azt is megkönnyíti, hogy már eleve azzal rakjam fel a kávét, és a virsli főzővi-zét. Így is lehet spórolni a gázzal.
Most az indulás volt könnyebb, egyenes, tekerhető volt az első 11 km, az elágazásig szeren-csére nem kellett tolni. Az ég tegnap esti kéksége csak egy múló szeszély volt, reggelre vissza-állt a rend, súlyos szürke lepel takart be mindent. Kabátban kellett elindulni, reggel is hideg volt még. Az elágazást egy óra alatt elértem, itt letértem a 3-as főútra, ami, bár sok-sok egyéb mellékúton keresztül, de végül is 400 km. után Oslóban köt ki. Persze rögtön emelkedővel kez-dett, újra beváltottam a hegyek közé, és pár perc múlva már a magasból fényképeztem a több száz méterrel lejjebb kanyargó E6-ot.
Csöndesedett a forgalom, bár ide is meglepően nagy számban tévedtek kamionok. Dél előtt nem sokkal megint megeredt az eső, igaz most látszott a magasból, hogy csak egy pár perces folt, igazából kezdett kitágulni a horizont, feljebb húzódott a felhőtakaró, már volt esély arra, hogy délután kitisztul az ég.
Volt egy kutyakalandom is, itt az úthoz közel végig kis gazdaságok, vagy lakott, esetleg elha-gyottnak tűnő épületek vannak. Na, épp toltam felfelé a szerelvényt, mikor az egyik ilyen ma-gányos ház mellől felugatott egy házőrző, de ilyen már máskor is előfordult, általában a há-zak mellett, kényelmes, jól felszerelt kennelekben tartják a kutyusokat. Ez most szabadságol-hatta magát, mert vérszomjasan rontott ki, mintha a ház mellett az út védelme is kutya köte-lessége lenne az ilyen gyanús alakoktól. Jött, én először aktiváltam a mindig kézközelben levő paprika sprayt, és miközben csaholva közeledett, megmutattam neki, mi is van a kezemben. Elkezdtem magyarázni, hogy mit teszek, ha még három métert közelebb jön, és mit fog ő érez-ni. Megállt a határon, el is hallgatott, pár másodpercig néztük egymást, majd úgy döntött nem ér ennyit az egész, megfordult, és csendben hazament.
Én meg tovább, és eljött az első pihenő. Bár szemetelt az eső, beálltam, és egy fa alatti asztal-nál elköltöttem szokásos ebédemet. Volt egy térkép is, az útról, a pihenőkről, az út domborzati viszonyairól, és ennek alapján kicsit átprogramoztam a GPS-t, hosszabb távon hagyva a jó minőségű úton, és így bár nem a matematikailag legrövidebb úton, de jobb körülmények kö-zött tudok haladni. És csak 8 km-el hosszabb.
A pihenőben épp dolgozott egy fenntartó munkás, megcsodálta a járművemet, meg szerintem ő is unatkozott egyedül, egy jó negyedórát elbeszélgettünk. Közben elállt az eső is, elindultam. Az út most egész magasban, de egyenesen szaladt. Lent, egész mélyen a szurdok-szerű ka-nyonban szaladt a folyó, de a sűrű erdő miatt inkább csak hallani lehetett, mint látni. Közben, ahogy reméltem, és éreztem, megritkultak a felhők, ki-kibújt a napocska is. Rögtön melegebb lett, a kabát lekerült, egy szál pólóban lehetett tekerni.
Egy benzinkút mellett volt egy szálloda, mellette kis pihenő, félreálltam, szusszanni egyet. Hát itt is rögtön akadt nézőm, egy velem egykorú férfi először csak körbejárta kávéval a kezében a fogatot, majd megszólított. Kikérdezett mindenről, ő is azt hitte, mint sokan, hogy a bicikli elektromos, és a napelem hajtja. Megbeszéltük, hogy nem, mire mesélni kezdte, hogy neki elektromos három-kerekűje van, saját készítésű, (elektromérnöknek mondta magát) már a harmadikat építi, azzal kirándulgat. Egy töltéssel kb. 100 km-t megy, Trondheimből indult, és most fönt a szállónál konnektoron van a gép. Hmm…. Hittem is, nem is. Megkért, hogy le-fényképezhessen, majd meghívott egy kávéra. Megköszöntem, mondtam, hogy napi egyet szok-tam, az meg már megvolt, és elköszöntünk.
Elindultam, alig mentem 1-2 km.-t, a tükörből látom, hogy valami fura közeledik, és nagy du-dálással, integetéssel elhúzott mellettem egy háromkerekű versenyautó ülés, benne a plexi mögött félig fekvő helyzetben újdonsült ismerősöm, és a kékre festett kis guruló fotel, mert szinte csak az volt az egész, néma csöndben, de jó hetvennel tovább robogott. Tényleg volt neki!
Az út megint átváltott olyan alattomossá, úgy néz ki, mintha vízszintes lenne, ezért nem érted miért nem lehet legalább egyesben tekerni, és mikor megállsz veszed észre, hogy ha nem tapo-sod a féket, visszagurul. Tehát tolni, nem túl nagy erőfeszítéssel, de nagyon időigényesen. Amire fél hatkor ráuntam, 47 km megvolt, jobb, mint az előző két nap, így a kínálkozó pihenő-be befordultam. Gyakorlatilag semmi nincs, csak három asztal-pad, de szép helyen van, lent a szurdokban fényképre kívánkozóan rohan a folyó, és nincs nagy forgalom. Sajnos elég maga-san van, a nap megint elment, hirtelen feltámadt a szél, és megint hideg van. Beöltöztem, ki-adós hideg vacsora, talán egy film, majd alvás. Biztos jó hideg éjszaka lesz.
102. éjszaka egy vadregényes erdei pihenőben. 62°29'41.37" 10°23'08.09"

Augusztus 19. péntek, 103. napja úton
Hideg volt bizony, be kell vallanom, hogy kesztyűben aludtam. Többször fent voltam az éjjel, a kamionok megélénkültek, és épp a kanyarból kijőve ott húztak el, úgyhogy közben mindig be-világítottak a sátorba. Nagyon hideg volt reggel, 8-9 fok, nem nagyon akaródzott kibújni a hálózsákból. Végül aztán győzött a mehetnék, és a meleg kávé gondolata. Hálótársaim is akadtak, egy cseh rendszámú lakóautó lopódzott mellém éjszaka.
Ígérete meg volt a jobb időnek, bár többnyire felhős volt, de kék is látszott, azonban a szűk szurdokba még nem bírt besütni a nap, úgyhogy látszott a lehelet az egész pakolás alatt. Fél 10-kor startoltam, még mindig felfelé, de már mind jobban fogytak az útnál magasabb kör-nyező hegyek, tudtam, hogy egyszer majd csak felérek. Egy jó 10 km után kisimult az út, egy nem túl hosszú vízszintes fennsík következett.
Tiszta idő volt, ami napok óta nagyon hiányzott, volt tér, lehetett nézelődni, és végre mesz-szebbre látni is. A fennsík kiszélesedett, és csak a távolban szöktek magasabbra a hegyek. Most virágzik valamelyik mohafajta, vagy zuzmó, (mindenesetre az a perzsaszőnyeg-szerű aljnövényzet) és a mindent beborító virágja vajszínű. Ezt közelről is láttam, le is fényképez-tem. De a távolabbi hegyek látványa különösen lenyűgöző, a méregzöld fenyvesek lábánál az egybefüggő vajszínű takaró fed be egész hegyeket, amit csak a vízesések barázdálta szürke gránitfalak szakítanak meg. Mint egy festmény! És ezért útálom mikor mindent betakar a fel-hő, a pára, és ott megy el az ember, életében először és feltehetőleg utoljára, és nem lát sem-mit abból, amiért itt van.
Már említettem a sarkkörön, ezeket a fekete-barna foltos kis szőrgombolyagokat, amiből ren-geteg van, és ezzel párhuzamosan sajnos rengeteget el is ütnek az autók. Méterenként lehet látni a pórul járt kis rágcsálókat. Ahogy elég jó iramban tekertem, egyszer csak látom, hogy az út széléről elindul egy ilyen kis gombóc az aszfalton a túloldalra. A tükörbe néztem, a há-tam mögött épp előzni kezdett egy száguldó kamion. Na, mondom, most siess pici, mert kiva-salnak. Ő is érezhette az úton a remegésből, hogy valami nagyon közeleg, mert középen této-ván megállt, körbenézett, majd visszafordult. A kamion centikkel mögötte elszáguldott, és a kis lüke, pedig pont az én kerekeim alá tartott. Kellett akkorát fékeznem hirtelen, hogy ne én men-jek át rajta, hogy majd átestem a kormányon. De megúszta!
Egyszer csak az út elkezdett lejteni, és egy sebesen rohanó folyót követve haladt mind lejjebb. Aztán kicsit enyhült a lejtő, a völgy kiszélesedett, és nyíl mutatta, hogy hol kell bekanyarodni Tynsetbe. Lestem már az elágazást (eredetileg a GPS erre akart vinni), de főleg azért, mert a ritka bevásárló helyek egyikének reméltem, lévén hétvége, és gyakorlatilag elfogyott minden kajám. A kisváros sajnos 3 km-el beljebb volt, tehát oda-vissza 6 km plusz, de muszáj volt be-vásárolni.
Volt is két nagy áruház, felszerelkeztem három napra. Az az igazság, hogy két napja fáj a gyomrom, és a hasam sem tökéletes, lehet, hogy vagy valamelyik víz nem volt túl tiszta, vagy az egyhangú kaját unja. Ezért most másokat vettem, és hát ugye a természet patikája, vettem két nagy fej vöröshagymát, és két fej fokhagymát. Majd azok fertőtlenítenek, ha valami tényleg van! A vizembe pedig kevertem kurkumát, volt még egy kis otthoni, a kurkumin erős fertőtlení-tő és baktériumölő hatására bízva a dolgot. Vettem banánt, és az ebéd nem csoki krém, hanem egy nagy áfonyalekváros piskótatekercs volt.
A bolt mellett át is öltöztem, kezdett meleg lenni. A 3-asra visszatérve olyan úton tekertem, mint amin nagyon rég, erőltetnem kellene az agyamat hogy volt-e ilyen sima út eddig Norvé-giában. Leszállás nélkül három órát letekertem úgy, hogy alig kellett egyesben menni. 67 km, elég régen bírtam menni ennyit egy nap. Alvdalba értem, itt jelzett az térkép pihenőt, de az sajnálatos módon épp egy szálloda parkolójában volt, ahol pedig nem tudom milyen rendez-vényt tartottak, de csupa fekete öltönyös emberke volt a környéken. Hát itt nem illik sátrat verni!
Picit beljebb megint egy propángázos reklámozta magát, de mikor a palackomat meglátta, ő is mereven elzárkózott. Tovább jöttem, nézelődtem. A kiszélesedő völgyben szaladó folyó vág-ja ketté a települést. A belső mag pici, az már az egyik domboldalba kapaszkodik fel. A temp-lomba is egy jókora kaptatón lehet feljutni, kihagytam. A völgy másik oldalán meredekebben szalad fel a hegyoldal, és erre, meglepő módon, két nagy és komoly síugrósánc támaszkodik. Amilyen kis hely, nem is gondolná az ember
Már a másik oldali kijáratnál tartottam, amikor megláttam az iskolát. Ez hétvégére be szokott jönni, akkor csönd van. Bekanyarodtam, és az épület hátsó részén meg is találtam az ideális helyet. Pázsit van, eléggé eldugott hely, egy éjszakára jó lesz. Megvacsoráztam, közben két szarka végig itt veszekszik a fejem fölött a fenyőn. Az akksi még nem túl egészséges, majd lát-juk, mennyit bír. A fényképeket meg a naplót lerendeztem, ezt bírta. Net az iskolában van, csak természetesen nem tudok hozzáférni. A távolban elég ronda fekete felhők gyülekeznek, remélem, nem romlik vissza egy nap szünet után az idő. Reggel tovább, faragjuk a kilométere-ket. Oslo azt hiszem, már 300 alatt van.
103. éjszaka, az Alvdal-i iskola mögé bújva. 62° 06'11.68" 10°38'17.41"

Augusztus 20. szombat, 104. napom
Szinte természetes már, hogy az éjszaka kellős közepén arra ébredtem, hogy szakad az eső. Különösebben meg sem lepődtem. Mérges, vagy inkább szomorú akkor voltam, mikor reggel 8-ra végképp kiment a szememből az álom, de az eső csak szakadt. Gondolatban berendezked-tem maradásra, ugyanakkor azt is tudtam, hogy ha Norvégiában minden esős napot kihagyok, akkor még három év múlva is itt leszek. De esőben csomagolni….
Megreggeliztem, a kávét a sátorban szolgálták fel, majd olvasáshoz fogtam. Leköt ez a Merle könyv, de azért végig azt füleltem, hogy mikor áll el. Egykor megebédeltem, csak úgy szeré-nyen a krémemet, és ekkor abbahagyta! Nem bíztam benne, mivel az ég még ólmosan szürke volt, de próba szerencse, villámgyors csomagolásba kezdtem. Max. negyed óra telt el, a sátort kezdtem el bontani, mikor újra rázendített. Hát így, indulásra megint minden úszott.
Az első három kilométer ráadásul kemény kapaszkodó volt megint, de legalább haladtam. A környéket megint nem nagyon lehetett látni, volt, hogy a felhő vagy alattam volt, vagy körülöt-tem. Aztán egyszer csak az eső csillapodott, majd elállt, az út pedig nagyjából vízszintes lett, magyarul lehetett tekerni, még ha legtöbbször egyesben is. Egy apró, de sajnálatos baleset is történt. Tegnap írtam a kis szőrgombolyag megmeneküléséről, de úgy látszik a sorskönyvük-ben az volt megírva, hogy egyiküknek az én gumim alatt kell végezni, és ez ma be is követke-zett, ezt már sajnos nem tudtam kivédeni.
Amúgy nagyon vakmerőek az erdő állatai, nem félnek az embertől. Most ahogy a pihenő pad-ján ülve írok, egy villámgyors szürkeség, szerintem cickány vagy egyszerű kisegér, kiszaladt a fák közül, egy pillanatra megtorpant, ahogy meglátott, aztán mivel pont erre vezetett az útja, nyíl egyenesen felém tartva, a lábamtól egy fél méterre szaladt el, és ment a dolgára.
Tegnapi történet, de a faluból kifelé tekerve, egy kamion kezdett előzni. Előttem 20 méterrel, ugyanakkor egy mókus szaladt ki a fák közül, és hosszú farkát maga után húzva iramodott az én oldalamra. Szurkoltam neki hogy átérjen, mivel a kamion nagyon a sarkában volt, és a kis lüke valószínű elejtette, amit vitt, a zsákmányát, mert megtorpant, visszanézett, és visszaugrott pár lépést, felkapott valamit az aszfaltról, és újra rohant tovább. Hát nem tudom, hogy úszta meg, rossz volt nézni, de átért. A kamion kerekei szerintem átmentek a farka leghosszabb szőrszálain.
Na, vissza mához, levetettem az esőszerelést, ki-kisütött a nap. Fél kettőkor indultam, öt óra után valamivel megvolt 36 km. Útközben településnek a nyomát sem láttam, de igazából még olyan jobb sátorozó hely sem volt. Ezért értékeltem, mikor hirtelen feltűnt egy pihenő, és ezért döntöttem úgy, hogy bár nem sok az a mai teljesítmény, de végül is alig pár órát tudtam jönni, és mégis haladtam elég sokat. Tehát: stop. A GPS támpontként annyit ír ki, hogy Stor-Elvdal közelében vagyok. Még igaza is lehet. A pihenő egy apró tavacska köré épült, vagy 20 beálló-val, padok-asztalok a szokásos módon, van a környékről információs térkép, és van WC. Ma-radásom másik oka, hogy a szép melegen sütő napon egy kicsikét már meg akartam szárítkoz-ni.
Ezért mindent kipakoltam, kiteregettem, a filmfelvevővel is csinálni akartam valamit, és meg-ragasztani az egyik kazetta szalagját, amit széttépett egy kézszárító szele mikor ki akartam szárítani. Tehát precíziós munkában voltam benne.
Közben a szomszédban, talán a második asztalnál megállt egy böhöm nagy norvég lakóbusz, az álmaim netovábbja, és kiszállt belőle egy idősebb pár. A hölgy lazított, sétálgatott, a férfi pedig sétáltatta a kicsi kedvencet, egy fehér kiskutyát. Erre is kanyarodtak, láttam is a szemem sarkából, hogy pár méterre megáll, és nézeget, de részint épp a szalagvégeket illesztettem össze, részint nem nagyon volt kedvem az utamról mesélni, így nem néztem fel. De a következő pillanatban megállt a kezemben a kisolló.
- Gyere már drágám, nézd, milyen fura szerzet ül itt! – szólt a férfi, és magyarul! Fel-néztem:
- Olyan fura, hogy még magyarul is beszél – válaszoltam, és most rajta volt a megrökö-nyödés sora. Nagy nehezen tudott csak kinyögni egy ne haragudjont, de akkor már ott volt a felesége is. Megnyugtattam, hogy én is nagyon meglepődtem. Bemutatkoztunk, most hogy így írom a sztorit, természetesen annyira nem emlékszem a nevére, mint ő az enyémre. (És nem csak azért, mert a beszélgetésünk közben a naplóról is szó esett, és mikor mondtam, hogy feltétlen beleírom a találkozásunkat, kicsit zavartan megkért, hogy a nevét ne írjam bele. Ő tudja miért, de természetesen megígértem.)
A hatvanas évek óta élnek kint, Oslo mellett egy kisvárosban. A férj vállalkozó, a felesége az otthonukat tartja rendben. (Az Ő megfogalmazása) De inkább én meséltem az utamról, a hölgy le volt nyűgözve, a kedves férj pedig érdekes módon végig a beszélgetés alatt mintha zavarban lett volna. Lehet, hogy a kezdeti sokk? Minden esetre megadtam a naplóm elérhető-ségét, bár nem hiszem, hogy igazából érdeklődnének iránta. Ha most ezt olvassák, úgy elnézé-süket kérem!
Mindenesetre jól esett egy kis magyar hangot hallani. Pár perc múlva integetve elhajtottak, én befejeztem a szalagot, az eső meg hirtelen elkezdett esni. Tehát mindenki tette a dolgát. A napsütést egy pillanat alatt takarta el a fekete felleg, és már hullott is az égi áldás. Villám-gyorsan elkezdtem összekapkodni a cuccaimat, mire végeztem, elállt. De hisz ez a szép benne! Megvacsoráztam, most negyed tíz, felhős az ég és kezd sötétedni, és főleg hűlni. Az akku nem hiszem, hogy egy filmet kibírna, talán lámpánál álomba fogom olvasni magamat. Ma augusz-tus 20. van, otthon ünnepelnek, mindjárt kezdődik a tűzijáték. Azért hiányzik….
104. éjszaka, egy tóparton, valahol Norvégiában. 61°51'47.85" 10°54'39.71"

Augusztus 21. vasárnap, 105 napja vagyok úton
Látszik, hogy elég korán elaludtam, reggel 6 után nem sokkal kipattant a szemem. Egy pár percig még próbálkoztam, aztán úgy voltam vele, hogy sebaj, legfeljebb ma korán elindulok. Odakint egy új fajta meglepetés fogadott, sűrű köd borított mindent. Olyan hideg, csöpögős, igazi őszi köd. Nem lesz ez még korán? Bár az ősz közeledtének, vagy már itt létének egyéb jelére is felfigyeltem napközben, a lombhullató fák levelei elkezdtek sárgulni, és mivel szinte egész nap erős szél fújt, bizony hullani.
Összepakolni így eső nélkül is elég nedvesen sikerült, és elindulni is úgy indultam, hogy nagy-kabát, kesztyű. Az első kilométerek még kicsit megizzasztottak, volt emelkedő bőven. A völ-gyekből kiemelkedett egy kicsit a szürke pára, és mint egy plafon, kb. 50-60 méter magasan tetőt vont az út fölé, azon felül nem sokat lehetett látni. Az út melletti részt figyelve vettem ész-re egy újabb természeti jelenséget, hatalmas kövek, kavicsok folyama bukkant ki a ködből a hegytetőről jövet, és csíkokban, mint egyfajta vízesés húzódtak végig az utat keresztezve, le a völgyekbe. Mint egy megdermedt folyam. Aztán rájöttem, hogy ez valószínűleg még sok ezer évvel ezelőtt, a jégkorszakban alakulhatott ki, mikor a gleccserek ledarálták maguk előtt a hegyoldal szikláit, és lassú mozgásukkal a hatalmas darab köveket szétterítették.
A forgalom igazi vasárnapi, későn kelős volt, fél óra, egy kocsi. Többször hozta rám a frászt egy madár. A nagy csendben nézelődve, elgondolkodva tekertem, vagy éppen gyalogoltam, és hirtelen egy nagy rikoltással, az út menti bokrot felverve egy nagy testű madár csapott fel. Igazából nem lehetett sokat látni, mert nagyon gyorsan eltűnt a fák között, csak egy széttárt, legyezőszerű farktoll, ami villant. Tudtam, hogy már képen láttam ilyet, de nem jutott eszembe hogy mi lehet. Fácán nem, mert annál jóval nagyobb.
Aztán szép lassan a köd még feljebb húzódott, de egybefüggő felhőtakaróként megmaradt. Így értem el az első pihenőig, ahol ki volt írva, hogy a következő az 64 km. után lesz. Megnéztem az órát, mivel eddig 26 km-t jöttem, az ma 90 km-t jelentene. Na, gondoltam ebből sem lesz semmi, más pihenőhely után kell néznem éjszakára. (csak közbevetőleg, most ebben a pihenő-ben vagyok, tehát megvolt az új norvég csúcs, egy nap 90km.) Itt végre egész közelről is meg-nézhettem, sőt lefényképezhettem azt a vajszínű aljnövényzetet, ami a legborultabb időben is napsütötte hatásúvá varázsolja a hegyoldalakat. Itt is, és egész úton rengeteg volt. Megnéztem a hátsó kereket is, mert kicsit üt, egy küllő, épp az otthon az útra tartalékba vásárolt már megadta magát, elszakadt. Utána húztam a mellette levőket, egy időre megszűnt az ütés, bár sajnos nem végleg.
(Közben percenként kell most szünetet tartanom, és kirohannom a sátor elé, iszonyúan fogja a görcs a lábamat. Csak sok volt az a 90!) Tovább mentem, kezdtem elég jól haladni, ugyanis egy nagy folyó előzékenyen maga mellé engedte közvetlenül egyik oldalon az utat, a másikon a vasutat, és így szép lassan vele együtt haladtunk lefelé. Feltűnt egy benzinkút, egy leágazás a Kendall nevű településre, és az út, valamint az ott levő étterem mellett már meg is volt a megoldás a korábbi madárrejtvényre, abban a pillanatban mikor a két nagy reklámmadarat megláttam, beugrott: hát persze, fajdkakas! Azok röppentek fel előttem akkora zajjal.
Itt is megálltam, vettem vizet egész napra, de öt perc pihenő után tovább indultam. A későn kelők is felriadtak, a hétvégét távol töltők hazaindultak, a forgalom hirtelen megnőtt. Telepü-lés nem igazán volt, két tanyabokorhoz tartozó aranyos kis templom mellett jöttem el, termé-szetesen a temetőkkel egybeépülve. A folyóvölgy kiszélesedett, nagy gabonaföldeknek, és gyö-nyörű zöld legelőknek is helyet adva. Rengeteg birka legelt ezeken a terített asztalokon, a fe-hér gyapjúgombolyagok százai heverésztek egy-egy gazdaság kerítésén belül. Nagyon tetszett egy ezek közül élesen kirívó farm, itt csak fekete állatok voltak, de az nagyon sok. Itt nehéz lehet eldönteni ki a csapatban a fekete bárány.
És a kilométerek csak szaporodtak, bár én is fáradtam. Észrevettem, hogy az erőnlétem nem olyan, mint májusban az induláskor volt. Néhány dologban javult, de elég sokat ki is vett belő-lem az út, szerintem gyorsabban elfáradok. Igaz nagyobb pihenő egy 25 perces volt csak, há-rom körül megebédeltem. Aztán észre sem vettem az előkészületeket, egyszer csak hirtelen elkezdett szakadni az eső. Pedig olyan jól elvoltam nélküle! Hirtelen le sem tudtam állni, négy-öt percbe telt, még egy útépítés bódéjához félrehúzódtam. Mire sikerült átöltöznöm az esőszerelésbe, két dolog történt, pacallá áztam, és elállt az eső. Azért volt haszna, megvédett a kamionok permetözönétől, és a később tíz percenként eleredő további égi áldástól.
Lestem már mikor jön az (ez) a pihenő, végül hat előtt pár perccel, épp a következő vízözön-ben bekanyarodhattam. Vissza egy kilométerrel hallottam az ismerős pendülést, és a gyanúm igaz volt, még egy küllő szakadt el. Úgyhogy tovább indulás előtt szerelés. Aztán kedvemre tehettem, tudta az időjárás felelős hogy imádok esőben sátrat állítani, hát kedveskedett nekem. Két perc alatt minden ronggyá ázott. Elverum előtt vagyok kb.40 km-el, Osló százegynéhány.
Megvacsoráztam, megpróbáltam száraz ruhát keresni, (fél sikerrel), olvasgattam egy kicsit, majd a napló. Tíz óra múlt, az akku még harmatgyenge, hisz nap nagyon rég nem sütött, úgy-hogy a mai film is elmarad. Mindig úgy alszok el, hogy remélem holnap jobb idő lesz! Most is…
105. éjszaka, egy folyó, és a 3-asút mellett. 61°15'38.70" 11°18'51.27"

Augusztus 22. hétfő, 106. nap
Hát most az egyszer végre bejött a dolog! Fél nyolckor határoztam el, hogy veszem a bátor-ságot, és kinézek. Sűrű, tejfehér köd! Na, de legalább nem esik, vigasztaltam magam, és átöl-töztem az éjszakaiból „munkaruhába”. Mire ezzel végeztem, a köd felszállt, fölötte bárányfel-hős kék ég, és a napocska ezerrel sütött. Hurrá! Szerintem az időjárás felelős úgy volt vele, hogy ezt a csökönyös magyart úgysem lehet megtörni, akkor legalább a többi normális norvég emberrel ne szúrjunk ki. És adott jó időt.
Így ki tudtam ülni, és kényelmesen, asztalnál-padon megreggeliztem, megkávéztam, beszedtem a vitaminjaimat, majd szét a szerelvényt. A bicikli fejre állt, kiszedtem a hátsó kereket, a felnit legumiztam, és kicseréltem két küllőt. Nem akarok nagyzolni, hogy ez annyi időbe telt, amed-dig ezt leírtam, de tényleg kezdek profi szerelővé válni, úgyhogy nem vagyok kétségbe esve, mikor hazaérek, biztos kapok munkát. Ha másban nem, a szerelő-szakmában.
Azt még nem tudom, hogy mennyire lehet egy küllő gagyi, vagy profi. Mindenesetre gyanús hogy otthon a Mérey utcában az útra vásárolt tartalék küllőjeim egy-két nap alatt pattannak el. Így hazáig még elég sokat fogok szerelni, vagy pedig veszek útközben valami tényleg tartó-sat. Az a baj, hogy minden ilyen csere után újra kell centrírozni a kereket, na, az viszont már eléggé időrabló dolog.
Azért kész lett, összepakoltam, sok minden még reggel is vizes volt, ezekben a percekben pró-bálom kiszárítani amit lehet. A sátor alja következetesen szívja föl a vizet, ahova súly kerül, mint pl. egy fekvő emberi test, ott szó szerint az aljnövényzetből, a vizes fűből felszívja a ned-vességet, így feküdtem reggel is egy tócsa közepén.
Fél 11-kor sikerült elindulni, ragyogó időben, remek útviszonyok között. Megint bebizonyoso-dott, hogy egy egyszerű napsütés mennyire kedélyjavító tud lenni. Egy menetben, fütyörészve tekertem le 20 km-t, mikor egy kisvároshoz, Rena-hoz érkeztem, és bár a főút elkerüli, azért ráláttam a lényegre, az üzletközpont reklámjára, és már kanyarodtam is be. Természetesen kihasználtam a lehetőséget a forró vizes tisztálkodásra, és meg is borotválkoztam.
Szolid bevásárlás két napra, bár itt, Oslóhoz közeledve sűrűsödnek a települések, és a beszer-zési lehetőségek. Már út közben feltűnt, hogy reggel óta nagyon sok katonai járművel találko-zom, és többször szállt fel és le a közelben, a fejem fölött alacsonyan elhúzva a hatalmas C130-as szállítógép. Valószínű Elverum környékén van nagy katonai bázis. Na, a bevásárlók közt is sok katona volt, és mikor pakoltam be a cuccokat a kocsiba, egy csinos és kedves kato-nalány élénk érdeklődéssel nézegette, és közelebb jött, várta a többieket. Megkérdezte honnan jöttem, és mikor mondtam, hogy honnan, elkezdett nevetni, és rámutatott nyolcvan kilós büsz-keségemre, és megkérdezte, hogy ezzel? (teljesen ugyan az a reakció volt, mint Tallinban a kompjegy vásárlásakor a pénztáros hölgynél) És mikor mondtam, hogy ezzel, és az útvonalat is kitárgyaltuk, rövid véleménye csak ennyi volt: Te őrült vagy! Most cáfoljam meg? Mit vitat-kozzak, lehet, hogy igaza van.
Elköszöntünk, jó utat kívánt, majd kb. egy kilométerrel odébb utolért egy katonai konvoj, és mind a négy kocsi hatalmas dudálással, integetéssel előzött le, a másodikat vezette a katona-lány, szerintem elmesélte a többieknek hogy kivel is találkozott. Még egy húszast letekertem ezen a könnyű úton, illetve annyi megállás volt, hogy egy mintaszerűen felszerelt pihenőben megebédeltem, és pár percet megpihentem. Itt is odajött egy érdeklődő, körbenézett, én pedig kihasználtam az alkalmat, és megkérdeztem tőle hogy mit jelent angolul az a felirat, amit már több helyen is láttam, és csak reméltem, hogy jól értelmezem, az hogy „Rent vann”. Szeren-csém van. Tényleg azt jelenti, amit reméltem, hogy ivóvíz!
Feltankoltam, majd egy menetben begurultam Elverumba. Illetve érintettem a városka szélét, ugyanis a főút egyesült a 24-es úttal és elkanyarodott, a „Sentrum”-ba, a központba pedig egy másik kis út vitt be. Nem láttam értelmét bemenni, viszont mivel a kereszteződésben ben-zinkút, vendéglő és más hasonló kiszolgáló létesítmények voltak, rápróbáltam a netre. Sikerrel jártam, és öt nap után fel tudtam tölteni a naplót, elintéztem a levelezésemet. Fényképeket most nem raktam fel, mert a tárhely határai miatt előbb a nagyon régiekből törölni kellene, mivel a 100% kihasználtság közelében járok. Ez viszont elég lassú volt ehhez, és az akkut is kímélni akartam, hagy szedje össze magát ebben az ajándék napsütésben.
A városka valószínű egy gödörben fekszik, mert amilyen könnyen begurultam, olyan keserve-sen kapaszkodtam ki belőle. 10 km kemény emelkedő következett, ebből csak az első másfél volt bicikliút, a többi megint a szokásos keskeny padka, eszméletlenül megerősödő forgalom mellett. Megnéztem a térképen, itt közös a 3-as és a 24-es út egy szakasza, és a 24-es visz Hamarba, ami megint egy fjord parti kikötő. És ahova én nem megyek, mivel én a 3-ason ma-radok a főváros felé.
Tudtam, és vártam a pihenőt, ami 10 km után következett, egy nagy területen fekvő, az útfenn-tartók műhellyel, garázsokkal ellátott irodaépületét is magában foglaló létesítmény. Van itt tengelysúly ellenőrző mérleg, különböző útjavító-karbantartó szerkezetek, és mögötte, egy jótékony zajfogó töltéssel elválasztva a szokásos színvonalú pihenő. Gyorsan megnéztem a két órát, bár még csak háromnegyed öt volt, de a mai 50 km-t elegendőnek találtam, és megáll-tam estére. Rögtön kiteregettem mindent, ami vizes, a jótékony napra bízva a szárítást, abban a reményben, hogy holnap nem ázik el minden újra.
Most kicsit feltámadt a szél, az is szárít, az ég még tiszta, töltődnek az akksik, én kényelmesen megvacsorázok, és ma egy hosszabb este lesz, hisz még korán van, olvasok, és filmezek. Osló alig több mint 100 km. Majdnem azt írtam, hogy ezt sem gondoltam volna, amikor Narvikban 1500 km volt az elindulásomkor. Félelmetes! Még visszagondolni is arra, hogy mi minden fért bele ebbe a jóval több, mint ezer km-be. Bár, még oda kell érni….
106. éjszaka, egy csöndes autóspihenőben. 60°51'30.37" 11°24'00.72"
.
Augusztus 23. kedd, a 107. napom
Tartalmas nap volt ez a mai! Reggel kopácsolásra, betonvágó hangjára ébredtem fél nyolc-kor. Hát elég sokkoló volt, jobban szeretek madárdalra ébredni. Az éjjel jó hideg, és elég for-galmas is volt. Furcsa okból volt ez a nagy forgalom, elég sokára jöttem rá én is az okra, de ezt most nem írom ide, aki kíváncsi, annak majd elmesélem. Félálomban éreztem, hogy fázok, mikor két óra felé kimentem, teljesen tiszta volt az ég, de ennek ára volt, csikorgó hideg foga-dott. Azért a szükségesnél pár perccel tovább maradtam kint, mert így még nem láttam Nor-végiában az éjszakai eget. Nem volt világítás, így a csillagok teljes pompájukban, mint több millió apró gyémánt világíthattak az égen. Rengeteg volt, és lélegzetelállítóan szép! Pár perc után menekültem vissza a még meleg hálózsákba.
Aztán jött a betonvágó. Bővítik a pihenőt, új beállók, és új asztalok készülnek betonból, annak látott neki hajnalok-hajnalán egy munkás mellettem. Mikor kimentem, üdvözöltük egymást, és rögtön azt kérdezte, hogy nem fáztam az éjjel? Megnéztük az ő hőmérőjét, akkor hat fok volt. A nap már fent volt, de még a fák mögött, és bizony az árnyékban csípős volt a hideg, és rá-adásul minden csöpögött, a pára mindenre lecsapódott.
Nekikezdtem a reggelinek, a szakinak nem nagyon volt kedve dolgozni, odaült az aszatlomhoz, és beszélgettünk. Mondta, hogy itt a hegyek közt július, augusztus a nyár, aztán vége, szep-tember elején már fagyosak is az éjszakák. Hát, úgy tűnik időben átjöttem. Meg is vígasztalt, hogy Oslo az más, ott a tenger hatása érvényesül, melegebb lesz. Elmeséltem az utamat, na-gyokat csettintett, élvezte. Mondta, hogy a főnökre, a vállalkozóra vár, végszóra az is betop-pant.
Helyet cseréltek, most a „chef” kérdezősködött, és egész felcsillant a szeme, mikor hallotta, hogy magyar vagyok. Meg kellett mutatnom a térképen, hogy honnan jöttem, és ő is megmu-tatta, hogy hol készülnek házat venni az ősszel nálunk. A Balaton déli részét szemelték ki, de Kecskemét környéke is érdekli őket. Aztán rákérdezett, hogy segítenék-e neki a házvásárlás-nál, mikor novemberben a feleségével eljönnek Magyarországra. Természetesen igent mond-tam, és rögtön mondta, hogy megfizetné. Elkérte a telefonszámomat, ő is megadta a nevét, címét, és azzal köszöntünk el, hogy majd jelentkezik. Kezet fogtunk, és ment a dolgára. Már épp indulni akartam, mikor intett, hogy várjak, odament a kocsijához, matatott valamit, majd jött, kezet nyújtott még egyszer, majd jó utat kívánt. Igen ám, de a tenyerében volt valami! Mikor elhúzta kezét, kacsintott egyet, intett, és hátat fordított. A kezemben meg ott volt 750 korona. Kezembe nyomott kb. 30 ezer forintot, csak úgy barátságból, vagy előlegként a segít-ségre? Mindenesetre meglepődtem…
Nekiindultam, nagyon jó út fogadott, bár a 3-as főútról is elég hamar kitiltottak. Jöttek a mel-lékutak, az összes áldásukkal-átkukkal. Csönd volt, csodálatos táj, igazi barátságos, vidéki környezet, kontra rossz minőségű és gyilkos vonalvezetésű aszfalt. De élveztem, a nap végig ragyogóan sütött, hamar felmelegítette a levegőt. Dél körül a sok számjegyű, apró hegyi út víz mellé kanyarodott, ismét fjord mellé értem.
Itt is azért sok eső lehetett, mert egymást követték az átfolyások nyomai az úton, a hegyről lezúduló víz egyik helyt vastagon felhordta az utat apró sziklákkal, a másik helyen még most is egy nagysebességű kis patakon kellett átlábalni, ami keresztezte az utat, majd volt ahol nemes egyszerűséggel kimosta az aszfalt alatt az alapot, az beszakadt, és csak egy szűk kocsinyi sáv maradt közlekedni. A GPS vezetett, terelt útépítésre, sőt, egyszer egy olyan útra, aminek az elején ki volt valami írva egy nagy felkiáltójellel. Pár km után derült ki, hogy megszűnt az út, elvitte a víz olyan 50 méter hosszan. Éppen helyreállítás folyt, hordták a gödörbe a követ, de azzal nem sokra mentem. Leraktam a gépet, és elmentem az erdőbe utat keresni. Hát meg le-hetett kerülni a helyet, de az a 100 méter, amit a sáros erdőben toltam, elég kínosra sikerült.
Aztán vissza a rég látott E 6-ra, ami nem sokára autóút, majd ahogy haladtunk, egy hosszas útépítés közben autópálya lett! Sok olyan zajlik, amiről az én GPS-em még nem tud, és mikor az autópályává avanzsált E 6-on mondta, hogy forduljon balra, akkor nem hogy baloldalt nem lehetett lemenni a szalagkorláttól, de még út sem volt. Ezt megismételte többször, leága-zás már egyszer sem volt. Akkor kezdett komoly lenni a helyzet mikor egy alagút bejárata tűnt fel, de akkor meg megmentőnek ott volt egy kis ideiglenes munkaút-szerű leágazás, amin rög-tön le is hajtottam. Olyan 200 méternyi sáros földúton beértem az útépítők telepére, de annak volt kijárata arra az útra, ahová alapjában készültem.
Helyreálltak a dolgok, és én szót fogadva Eszternek, csak nyomultam előre. Később, úgy a hetvenedik km. után már elkezdtem lesni az éjjeli táborhelyet, de ugye az alsóbbrendű útnak az is hátránya, hogy itt nincs flancos pihenőhely. Aztán addig-addig nyomultam, míg itt va-gyok a Gardermoen repülőtér szomszédságában, itt már 80-km. után befékeztem. Nem hiába Skandinávia második legforgalmasabb repülőtere, percenként húznak el a gépek pont a fejem felett 100 méterre, már csak azon drukkolok, nehogy itt dobjanak ki valamit!
Végül igazi vadkemping sikerült, az erdőben, egy pici tisztáson vertem tábort, közel az úthoz, hogy azért ne süppedjek el a sárban nagyon. Megvacsoráztam beöltöztem az éjszakára. Az akkumulátorok szerencsére a sok naptól feltöltődtek, tudok még filmet nézni. Ja, és megint kitört egy küllőm! Mondtam, hogy tartalmas nap volt….
107. éjszaka, Osló kapujában.60°14’40.16” 11°05’54.82”

Augusztus 24. szerda. 108 napja az úton
Igen erős forgalma van ennek a Gardermoennek! Éjszaka is sűrűn szálltak le, majd éjfél kö-rül, mikor megváltozott az irány, szálltak fel a gépek iszonyatos robajjal. Élmény lehet egy ilyen helyen lakni, igaz talán egy ház jobban szigeteli a hangot, mint az én kis sátram. Meg-főztem a virslit és a kávét, majd csomagoltam. Az éjszaka hideg volt, és bár esni nem esett, iszonyatosan párás volt a levegő, megint minden csöpögött mikor bepakoltam. Látszott a lehe-let, és a tegnapi szép időt menetrend szerint felváltotta a ború. A gépek igen hamar eltűntek a felhőben.
Azt már talán nem is kellene írnom, hogy indulás után olyan negyed óra múlva már álltam is be egy buszmegállóba, átöltözés, pontosabban vetkőzés következett. A levegő rettentően párás volt, de a város, és a tenger közeledtével kezdett felmelegedni, na meg az emelkedők… Annak bővében volt az út, nem sokat vacakoltak a szintezéssel, ahogy a domborzat adta. Már majd-nem egybefüggően beépített volt a vidék az út mellett, ez már az elővárosok övezete volt. A házak, gazdaságok mögött a dombokra felkúszó gabonatáblák sárgálltak.
Ahogy a repülőtér főépületéhez, és bejáratához közeledtem javult az út, és természetesen nőtt a forgalom is, majd mikor ismét lekanyarodást javasolt Eszter, megint csak szűk egy sávon haladtam. Néha már el-elcsöppent a felhő orra, de annyira még nem hogy beöltözzek. Tízegy-néhány km. után hirtelen egy nagyon meredek lejtő-emelkedő következett, a lejtő aljától ke-mény kapaszkodással, és itt megint működött Murphy törvénye. Ahogy elkezdtem tolni felfelé a nehéz fogatomat, abban a pillanatban rákezdett az eső is, méghozzá igen kemény zápor formájában. Beálló semmi, fa egy szál sem, megállni és beöltözni meg nem lehet, mivel abban a pillanatban visszagurul az egész. Mentem.
A tetőn sikerült felvenni az esőkabátot, de akkor már gyakorlatilag mindegy volt. Fogytán volt a vizem is, így épp jókor jött egy körforgalmi csomópontnál egy Rimi áruház. Ezeknek az ol-dalán mindig van vízcsap, de a takarékosság jegyében a megnyitó kerék le van szerelve, csak a négyszög alakú csonk marad. Ennek a problémának az áthidalására van nekem odakészítve kéz alá, a hátsó csomagtartóba az ezeket nyitó kulcs, így egy ilyen csap sem jelenthet aka-dályt. Be is vásároltam, vacsorát és reggelit elég volt venni, itt már sűrűn vannak üzletek.
Egy hosszú útépítés féloldalas útlezárással megint megfuttatott, ezekkel az a baj, hogy a for-galmat változó irányban engedik, és azon a nagyon szűk terelősávon igen nehéz az iramot tartani hosszabb távon az autókkal. Már pedig kell, mert ha mögém szorulnak, és nincs hova kitérni, akkor illik igyekezni, hogy ne nagyon éljek vissza a türelmükkel.
Egy kisváros, nagy iskolával, Coop mega áruházzal, itt megálltam, egy megkésett reggeli tisz-tálkodás, és egy ebéd erejéig. Akkor jöttek ki a suliból a gyerekek, úgyhogy volt nézőközönsé-gem is, elég gyorsan befejeztem a csoki krém evését, nem jó úgy enni, ha harminc kíváncsi gyerek vesz körül.
Közeledtem ahhoz a csomóponthoz, egy elővároshoz, ahonnan besűrűsödik az úthálózat, vél-hetőleg megerősödik a forgalom, és amit Stockholmba menet visszaútban is érintek, csak itt egy másik irányba visz az utam. Ezért már korábban azt terveltem ki, hogy itt a közelben, bol-tok közelében tábort verek, ami a belvárosban elég nehéz lenne, és nem biztos, hogy ezt is tolerálnák, majd innen megyek be városnézésre, a szerelés nélkül, hisz itt már van helyi jára-tos busz. Meg is érkeztem, jónak is látszott, az eső még esett, amitől már kicsit tényleg kezd-tem nyűgös lenni. Na és legyünk őszinték, megint egy olyan ólmos fáradság jött ki rajtam, hogy úgy éreztem, tovább egy métert sem pihenő nélkül.
Így körbenéztem, és találtam egy jó kis búvóhelyet, közel mindenhez, de elég távol az úttól, úgy nézem egy szociális központ közelében, van itt egy épülettömbön belül óvoda, iskola, és öregek otthona is. Na, ennek a közelében, de illő távolban, mégsem a területén táboroztam le. Egy esőben történő sátorállítás következett, amikor már úgyis mindegy, hiszen minden csupa víz, és végül beestem a sátorba, mit mindjak, jól esett elnyúlni! Még csak fél három volt, de az elnyúlásból villám gyorsan alvás lett. Valamikor öt körül tértem észhez, az idő nem javult, elkezdtem olvasni.
Hét óra után megvacsoráztam, benyomtam 70 deka majonézes krumplit, egy nagy csomó ke-nyérrel. Jól lakottan még egy filmnézés, ez a napló az akku utolsó wattjaival, majd alszom. Szerintem jót!
108. éjszaka, Skedsmoban, Osló elővárosában. 60°00’06.23” 11°02’14.30”

Augusztus 25. csütörtök, a 109. nap
Így is történt, csend volt, csak néha ébredtem fel az eső dobpergésére. Fél hétkor megnéztem az órát, úgy döntöttem, hogy még korán van, és fél tízig gond nélkül sikerült hosszabbítanom. Tényleg nagyon fáradt vagyok. A hegyes vidék, amivel már magam sem nagyon tudom hány hete küzdök, megerőltette a lábaimat is, mindkét combizmomban igen erős izomláz van, a bokaízületeim fájnak, és a napi megterheléstől, a magnézium ellenére minden este-éjjel kemé-nyen görcsöl a lábam. A kormány szorítása, (mert azért azt keményen kell fogni!) a kezeimet is megviselte, az ízületeim már indulás előtt is vacakoltak, hát mostanra, az edzés ellenére sem javult, viszont romlott. Nem igazán tudom összecsukni az öklöm. (A szorítás a kormány gumit is megviselte, már cafatokban van, és gyors ragasztóval ragasztgatom vissza, hogy fog-ni tudjam, Oslóban majd szétnézek az üzletekben, cserélnem kéne azt is.)
Megreggeliztem, még van egy kis kávém, azt is megfőztem, bár most már a következőben Nes-cafét veszek, lemondtam arról, hogy nekem valaki is fel tudja tölteni a lengyel palackomat útközben. Azért meg nem kerülök a polákok felé. Besétáltam az üzletekhez, egy reggeli tisztál-kodás, egyben érdeklődtem itt-ott egy közeli kemping felöl. Úgy szándékozom, hogy kb. két napot nézek várost, (majd meglátom mennyi a látnivaló) egy napra, ha találok, bemegyek egy kempingbe rendbe hozni magamat, pár napot így, fekve, szó szerint pihenek, olvasgatok, és mivel időben épp a nagyvonalakban tervezettek szerint vagyok, jövő szerdán, szeptember else-jén nekiindulok a Stockholmi útnak. Sajnos eddig kemping ügyben nem sokat tudtak segíteni, majd a városban, a turista információban biztos többet tudnak.
Az eső ma nem esett, picit szeles, de alapvetően jó idő volt, nap közben olyan 18-20 fok. Pró-báltam szárítgatni a holmiimat, bár olyan nagy kiteregetést nem akartam csinálni. Ebédre megleptem magamat egy marcipános piskóta roláddal, egy kis változatosság az édességben is. Délután olvastam, megint egy kis szundi, nem is mozdultam ki a sátorból. Kicsit lusta va-gyok, de gyűjtenem kell az energiát az út további részére. A nap még mindig nagyon hiányzik a napelemeknek, így talán egy rövid sorozatfilm fog már csak beleférni, most elkezdtem nézni a Lost-ot, az első évfolyamot már láttam, de újranéztem, most a nem látott második évadnál tartok. Az a tegnap esti szerény filmnézés, az négy rész egyben történő megnézését jelentette! Ma, biztos nem sikerül ennyit, jó, ha egy belefér. Nyugodalmas jó éjt!
109. éjszaka, Skedsmoban, Osló elővárosában. 60°00’06.23” 11°02’14.30”

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

скачать фифа 15 лицензия на пк

(garneuPn, 2018.03.22 15:51)

я б поболел!!!

---
Слабое утешение! fifa 15 с составами 2016 скачать торрент, скачать fifa 15 через торрент windows 7 а также [url=http://15fifa.ru/]фифа официальный сайт[/url] fifa 15 скачать ключ

6726 Szeged,Bérkert u.10.

(Dr.Menyhárt Lajos, 2011.08.03 21:08)

Lacikám !
Az összes ismerőseimnek,fiamnak leírtam a blogódat,hogy figyelemmel kísérhessék
az utadat. Én a térképen keresztül kísérem az utadat. Továbbra is kívánunk Neked
jó utat,kitartást és sok élményt,mert abból van bőven.
Üdv.Lajos és felesége.

tibavik@gmail.com

(Viktor, 2011.07.26 20:57)

Most hogy hazaértünk a 2 hetesre tervezett bringatúránkról, még jobban becsülöm a teljesítményedet... én ugyan "csak" kb. 30-35 kiló cuccot húztam magam után, de voltak emelkedők amiken szégyen vagy nem, bizony tolni kellett. Ugyan a mi túránk csak 800km-re sikeredett, viszont nekem így is ez az eddigi leghosszabb, remélem nem marad az :-)
Kitartás és sok hátszelet, a futó kerekében lévő belső miatt pedig bocsánat, de akkor amikor vettem nem volt más fajta szeleppel bele való belső :-(
Egyébként pedig irigylésre méltó részletességgel írsz az útról, kész élmény az olvasása is! ;-) Hajrá!!!